A KB35 Inárcsé a legjobb amatőrszínházi előadás

Megjelent az Inárcsi Hírmondó 2016. októberi számában

Írta: Kiss Nóra

Társulatunk Suha című előadását (rendezte: Malik Gábor) választották az idei év legjobb amatőr előadásának szeptember második hétvégéjén a budapesti MU Színházban a Magyar Szín-Játékos Szövetség által rendezett FESZT-FEST-en, a Fesztiválgyőztesek Fesztiválján. A legjobbnak járó díjról, a Paál István Diplomáról háromtagú zsűri döntött: Árkosi Árpád rendező, Enyedi Éva színész-dramaturg és Németh Ákos drámaíró. A fesztiválon tizenkét produkciót láthatott a közönség, köztük az ugyancsak inárcsi kötődésű Maczák Ibolya által rendezett Ederlezi című monodrámát Haragonics Zalán előadásában.

_dsc3775

Suha, Feszt-Fest, 2016. 09.11. (Fotó: Illés Árpád)

A Paál István Diploma a legnagyobb elismerés, amiben ma Magyarországon amatőr társulat részesülhet. Régóta vártunk már rá, sokszor voltunk már a közelében. A díjat a 70-es, 80-as évek emblematikus társulatvezető-rendező személyiségéről, a Szegedi Egyetemi Színpad vezetőjéről nevezték el. Lapu Mari is „színpados” volt. Sokat mesélt nekünk erről az időszakról, a színháztörténeti mérföldkőnek számító Petőfi-rock című előadásról. Most férjét, Kovács Gézát kértem meg, hogy idézze fel ezzel kapcsolatos emlékeit.

„Máig emlékszem a bemutatójára a szegedi művelődési házban. Nincs színpad – TÉR van – ott a játszók, körben a közönség. A szereplők a földön ülnek, halkan dúdolnak. Egyszer feláll a vékony szakállas férfi, Paál István, kezében egy könyvjelzőféle papír, rajta Petőfi képe. Erős határozott hangon mondja a Jókai-szöveget: „Ezt a napot Petőfi napjának nevezze a magyar nép (…) egy fényes álom volt ez az egész nap, egy folytonos gyönyör, mely olyan édes, hogy szinte fáj!” A szereplők felállva éneklik az addig dúdolt Marseillaise-t. Aztán Petőfi naplójának részleteit éneklik Vági László megzenésítésében, meg a Nemzeti dalt, közben mozognak, ugranak, repülnek a levegőben… Ez az előadás megnyerte az országos döntőt („Szóljatok szép szavak” Petőfi Sándorról elnevezett versenyt, a költő születésének 150. évfordulója alkalmából) magasan, vita nélkül. Szerepeltek vele sok helyen az országban, aztán Jugoszláviában, Ausztriában, Lengyelországban – a Paál Istvánt inspiráló Grotowski hazájában. Az a közösség, amelyik létrehozta újabb előadások rendezésén nyújtott lehetőséget Paál Istvánnak – köztük Fekete Sándor Thermidor című darabja és Sarkadi Imre Kőműves Kelemenje. A csoport tagjai összeforrtak, s a felbomlás után – mely szinte szükségszerűvé vált a hetvenes évek politikai viszonyai között – sem feledkeztek meg egymásról. Többen közülük pl.: Ács János, Árkosi Árpád, Solténszky Tibor profikká váltak, mások a diákszínjátszásban találták meg a helyüket. Paál István tragikus korai haláláig Pécsett, Szolnokon lett színházi rendező. A róla elnevezett díj megnyerése nagy siker a KB35-nek. Azt hiszem, Mária örülne legjobban tanítványai kimagasló sikerének.”

Mari és Géza bácsi Szegeden megszerzett élményeit az általuk rendezett előadásokon és ünnepi műsorokon keresztül továbbadták nekünk, egykori és jelenlegi inárcsi színjátszóknak. Tőlük tanultuk, hogy a színháznak be kell avatkoznia az emberek életébe, hatnia kell rájuk, és a legerősebb hatás a megszólítás, az állásfoglalásra késztetés, a játszók és a nézők közötti fal lebontása. Ők mutatták meg nekünk a közösségben alkotás élményét. Ez a mi örökségünk. Paál István szavaival: „Hogy üres térben fel tudd mutatni önmagadat.” Köszönjük.

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .