„Akkor itt a vége.” – búcsú a TIKK-től

Írta és szerkesztette Kiss Nóra

Február 18-án volt TIKK című darabunk tizenegyedik, egyben búcsú előadása a budapesti MU Színházban. Telt ház előtt játszottunk. A családtagok, barátok, ismerősök mellett voltak sokan, akik először láttak KB35 produkciót, és jöttek az előadás nagy rajongói, akik már sokadszorra nézték meg a darabot.

„Olyan témát kerestünk, ami aktuális és fontos számunkra.”

Kovács AnnaTovább…

Hodászi Ádám – Magyar Narancs: „Nagy szabadságot kaptunk”

http://magyarnarancs.hu/szinhaz2/nagy-szabadsagot-kaptunk-98291

Húsz éve oszlopos tagjai a legendás inárcsi színjátszásnak, és alapítói az abból kinövő, egyre sikeresebb KB35 Inárcs társulatnak. A MU Színházban látható Engedjki! az első előadás, ahol a hasonlóságuk a rendezői koncepció része.

Magyar Narancs: Mikre emlékeztek a kezdeti, gyerekszínjátszós időkből?

Petra: Voltam egyszer Füles.

Anett: Egyszer bokor voltam a Szentivánéji álomban, hosszú percekig kellett guggolnunk a többiekkel, az nem volt egyszerű, de alázatra tanított. Arra emlékszem, hogy 10 évesen, ötödikben lettünk gyerekszínjátszók. Kovácsné Lapu Mari indított csoportot Inárcson, nem volt semmiféle válogatás, hogy ki ügyes, ki tehetséges, aki szeretett volna, játszhatott. Sok helyzetgyakorlatot csináltunk, improvizáltunk.

Petra: … Tovább…

Kovács Zoltán – 7 óra 7: A növekedés éve

Kovács Zoltán – 7 óra 7: A növekedés éve

forrás: http://7ora7.hu/hirek/kb35-tarsulat-a-novekedes-eve

Az inárcsi színházi társulat ebben az évadban több amatőrszínházi fesztiválon is előkelő helyezést ért el, és rendszeresen jelen volt a fővárosban is. A KB35 Társulat évadértékelő beszámolóját és a következő évadra vonatkozó terveit – Kovács Zoltán színjátszó és rendező tollából – változtatás nélkül közöljük.

A társulat elmúlt és elkövetkező évadjáról:

Az inárcsi gyermekszínjátszásból kinövő társulat számára a hosszú évek óta tartó organikus fejlődés … Tovább…

7óra7: Mozgásban tartani a világot

7óra7: Mozgásban tartani a világot

forrás: http://7ora7.hu/hirek/mozgasban-tartatni-a-vilagot

Szevasz Kunci, hogy sikerült tegnap este a „kintvannakaplakátok” sörözés az Ellátó kertben? Én Pápán vagyok egy izgalmas, friss szellemiségű, nemzetközi amatőrszínházi fesztiválon. Bírnád ezt, többtucat fiatal, friss tekintetű ember mászkál az utcákon, nézik az előadásokat, isszák a fröccsöket. Délelőtt az Árkádia udvara tömve volt a szakmai beszélgetésen. Jól szervezett, otthonos fesztivál. Tudod, hogy Pápa milyen nyugodt kisváros, jóleső a pezsgés, amit az öt magyar és hét … Tovább…

Válik István: TIKK, avagy nincs helyes megoldás – PROGRESS(ív) napló 2

Válik István: TIKK, avagy nincs helyes megoldás – PROGRESS(ív) napló 2

forrás: http://www.szin-jatekos.hu/jatekos/fesztivalok/tikk-avagy-nincs-helyes-megoldas-progressiv-naplo-2.html

Vannak esetek, amikor az ember csak simán ÉRT dolgokat, és nem kell magyarázni. Vagy ha mégis magyarázni kell, akkor már régen baj van, és igazából a magyarázat megöli magát a lényeget, azt a bizonyos dolgot, amiről szó van. Olyan ez, mint amikor valami nagyon egyszerű, magától értetődő kis viccet meg kell magyarázni. Például ha meg kéne magyaráznom azt a szóviccet, hogy „- Mit csinálnak … Tovább…