“Érezzem a varázsát, hogy embernek születtem, és nem csupán egy széknek”

forrás: https://www.potszekfoglalo.hu/2017/02/15/erezzem-a-varazsat-hogy-embernek-szulettem-es-nem-csupan-egy-szeknek/

A KB35 társulat közösségi színházként működik kb. 35 km-re Budapesttől. A MU Színházban láthattuk tőlük most februárban és majd láthatjuk márciusban is Lope de Vega Engedetlenek c. drámáját. A darabbéli Ferman Gomez de Guzman-nt alakító Szivák-Tóth Viktorral -aki egyben a KB35 társulat vezetője is – beszélgettünk engedetlenségről, királyságról, demokráciáról, a színjátszás közösségépítő erejéről és a művészet aktuálpolitikai vetületeiről…

  • Szerinted mit jelent, miért hasznos engedetlennek lenni?
  • Egyfajta tudatosságot jelent. Mert nem csak egyénileg létezel, hanem közösségekben, társadalomban és most már egyre inkább globálisan is. Mikroszinten ez azt jelenti, hogy van valamilyen ökológiai lábnyomod. Jelenti azt is, hogy odafigyelsz, hogy mennyit … Tovább…

Új tag a KB35 társulatban

Interjú Villant Bálinttal

Az elmúlt évek tagfelvételei után az egymással párhuzamosan futó projektekben átalakuló közösséget nem terveztük bővíteni. Az Engedetlenek című előadásunk Frondosójára azonban szükségszerűvé vált, hogy kívülről kérjünk meg valakit, mivel Talapka Gergő nem vállalta egyetemi tanulmányai miatt a sok archaikus, verses szöveggel járó szerepet. Perényi Balázsra, az előadás rendezőjére bíztuk a választást. Ő hozta le Inárcsra Bálintot, aki nagyon hamar egy lett a KB35-ből.

  • Hogyan kért meg Balázs, hogy játssz velünk a darabban?
  • Emlékszem, felhívott, hogy akar valamit kérdezni. Pár napon belül összefutottunk valamiért, akkor leültetett, és szerintem úgy negyven másodpercben összefoglalta, hogy van ez a … Tovább…

„Sűrű volt, de szép volt!” – a KB35 2016-os éve

„Sűrű volt, de szép volt!” – a KB35 2016-os éve

Interjú Szivák-Tóth Viktorral, a KB35 Egyesület elnökével

Mi volt a társulat számára a 2016-os év legnagyobb sikere?

A sikerek terén a legfontosabb a Suhát kiemelni. 2016 januárjában még Res Iudicata néven került be a MU Színház repertoárjába, februárban már Suha címen nyerte el a legrangosabb fesztiválok egyikének, a Balassagyarmati ISZN-nek fődíját, melyet Ascher Tamás ítélt oda az előadásnak. 2016 szeptemberében pedig az évad legjobb előadásának járó Paál István Diplomával jutalmazták. Ezzel a KB35 minden lehetséges fórumon a legsikeresebbnek bizonyult, hiszen a legutóbbi nemzetközi fesztiválról, a Progressről is (2015. július 10.) … Tovább…

Kovács Zoltán – 7 óra 7: A növekedés éve

Kovács Zoltán – 7 óra 7: A növekedés éve

forrás: http://7ora7.hu/hirek/kb35-tarsulat-a-novekedes-eve

Az inárcsi színházi társulat ebben az évadban több amatőrszínházi fesztiválon is előkelő helyezést ért el, és rendszeresen jelen volt a fővárosban is. A KB35 Társulat évadértékelő beszámolóját és a következő évadra vonatkozó terveit – Kovács Zoltán színjátszó és rendező tollából – változtatás nélkül közöljük.

A társulat elmúlt és elkövetkező évadjáról:

Az inárcsi gyermekszínjátszásból kinövő társulat számára a hosszú évek óta tartó organikus fejlődés fontos új lépcsőjét hozta el ez az évad, hiszen számunkra újdonság, hogy rendszeresen léphetünk fel egy budapesti színházi térben, a MU Színházban, a számunkra nagyon otthonos és az általunk művelt színházi formához maximálisan passzoló … Tovább…