Beszélgetés Kovácsné Lapu Máriával
Pap Gábor írása
Tavaly novemberben ünnepeltétek az inárcsi színjátszás huszadik születésnapját. Hogyan emlékszel a kezdetekre, illetve melyik lenne az eltelt időszak három legemlékezetesebb pillanata?
Inárcs rengeteg változáson ment át az elmúlt két évtizedben. Akkor zártabb település volt, az itt élők jobban ismerték egymást. Ennek nagyon sok előnye volt, persze hátránya is. Feltétlenül az előnyei közé tartozott, hogy a szülők jobban bíztak bennünk, pedagógusokban, fontosabb volt a véleményünk, mint manapság. Ugyanakkor sok izgalmas, új színt hoztak a fővárosból be- vagy inkább kiköltözők. Rengeteg emlékezetes pillanat volt, nehéz belőle hármat kiválasztani. Az első a Bambi című előadásunk továbbjutása a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozón. Bár nem ezzel kezdődött a történetünk, nagyon fontos állomás volt: anélkül a siker nélkül talán nem is folytattuk volna. A másik az „Élhettünk volna gyönyörűen” címmel Örkény- és Esterházy-szövegekből készült előadásunk váci bemutatója, ami este 11-kor kezdődött, és máig úgy érzem, hogy ott kovácsolódott össze annak a csapatnak a magja, amely ma a KB 35 társulatot adja. A harmadik az a dombóvári éjszaka – már a diákszínjátszók országos találkozóján – a szintén Esterházyból táplálkozó Édesapám előadása után. Akkor éreztük először igazán, hogy nem valami idegen bolygóról jött lényként tekintenek ránk.
Tovább… →