Kovács Zoltán – 7 óra 7: A növekedés éve

Kovács Zoltán – 7 óra 7: A növekedés éve

forrás: http://7ora7.hu/hirek/kb35-tarsulat-a-novekedes-eve

Az inárcsi színházi társulat ebben az évadban több amatőrszínházi fesztiválon is előkelő helyezést ért el, és rendszeresen jelen volt a fővárosban is. A KB35 Társulat évadértékelő beszámolóját és a következő évadra vonatkozó terveit – Kovács Zoltán színjátszó és rendező tollából – változtatás nélkül közöljük.

A társulat elmúlt és elkövetkező évadjáról:

Az inárcsi gyermekszínjátszásból kinövő társulat számára a hosszú évek óta tartó organikus fejlődés fontos új lépcsőjét hozta el ez az évad, hiszen számunkra újdonság, hogy rendszeresen léphetünk fel egy budapesti színházi térben, a MU Színházban, a számunkra nagyon otthonos és az általunk művelt színházi formához maximálisan passzoló … Tovább…

Boda Tibor – 7 óra 7: Kalandvágy. Csupa nagybetűvel.

Boda Tibor – 7 óra 7: Kalandvágy. Csupa nagybetűvel.

forrás: http://7ora7.hu/hirek/kalandvagy-csupa-nagybetuvel

Június utolsó hétvégéjén, az éves rendszerességgel Inárcson megszervezett Színkavalkád fesztiválon sor került az Engedjki! című KB35 előadás munkabemutatójára. Az első akadályt megugrottuk… – Boda Tibor beszámolója.

A társulat történetében először fordul elő, hogy három projekten is dolgozunk párhuzamosan. Nagyon izgalmas, és termékeny időket élünk. A három projektet egyfelől a csoport egyre növekvő létszáma is indokolja, de a kreatív energiák alaposabb kiaknázása is ott bujkál az érveink között, ja, és a kalandvágy. Fú, az mindenképpen. Csupa nagybetűvel.

A jelenleg munkafázisban lévő előadásokat három KB35-ös tag rendezi: Szivák-Tóth Viktor, Malik Gábor, és jómagam. Színkavalkádon a Gábor által dirigált Res … Tovább…

Varga Zsófia: „A KÖZÖSSÉG SZABADSÁGOT AD” – INTERJÚ SZIVÁK-TÓTH VIKTORRAL

forrás: http://www.szinhaz.hu/interjuk/61376-a-kozosseg-szabadsagot-ad-interju-szivak-toth-viktorral

Idén júniusban negyedik alkalommal rendezték meg Inárcson a Színkavalkád Fesztivált. A találkozó csak kétnapos, tartalomban és figyelemben mégis olyan intenzív és sűrű, mintha egy hétig tartana. Van, aki csak munkabemutatót hoz el, van, aki frissen elkészült, párszor játszott előadást. Zsűri sincs, vagy még inkább: mindenki az. A főszervező KB35 társulat tagjával, Szivák-Tóth Viktorral beszélgettünk a fesztivál céljairól, a közösségi erőről és a „Fiatal Demokratikus Színházak” jövőjéről.

 Kik vannak jelen a Színkavalkádon? A fesztivál meghatározása: közösségi színházak fesztiválja. Mi a közösség szerepe?

Akik itt vannak, ugyanúgy belső motivációból csinálnak színházat, mint a profik. Némelyik csapat el is jutott … Tovább…

Sándor Zsuzsanna – 168 óra: Közösségi színházak

Sándor Zsuzsanna – 168 óra: Közösségi színházak

forrás: http://www.168ora.hu/arte/szinhaz-kozossegi-szinhaz-szinkavalkad-fesztival-szivak-toth-viktor-136979.html

Egyre több közösségi színház alakul itthon. Általában települések lakói, szakmai és civil csoportok tagjai hozzák létre e társulatokat.

Darabjaikat többnyire maguk írják és adják elő. A műfaj fejlődését jelzi, hogy a közösségi színházak évente tartanak országos találkozót. A Színkavalkád fesztivált negyedik alkalommal rendezték meg idén Inárcson. Az esemény házigazdája, a település KB35 társulata főleg helyi pedagógusokból áll. Vezetőjük, Szivák-Tóth Viktor a 168 Órának elmondta:

– Az alkotás mellett fő célunk a közösségfejlesztés. Fontos társadalmi kérdésekről szeretnénk párbeszédet kezdeményezni.
Az inárcsiak darabját például egy bírósági fogalmazó rendezte a honi jogegyenlőtlenségről; a celldömölki Soltis Lajos Színház pedig csonka … Tovább…

7óra7: Mozgásban tartani a világot

7óra7: Mozgásban tartani a világot

forrás: http://7ora7.hu/hirek/mozgasban-tartatni-a-vilagot

Szevasz Kunci, hogy sikerült tegnap este a „kintvannakaplakátok” sörözés az Ellátó kertben? Én Pápán vagyok egy izgalmas, friss szellemiségű, nemzetközi amatőrszínházi fesztiválon. Bírnád ezt, többtucat fiatal, friss tekintetű ember mászkál az utcákon, nézik az előadásokat, isszák a fröccsöket. Délelőtt az Árkádia udvara tömve volt a szakmai beszélgetésen. Jól szervezett, otthonos fesztivál. Tudod, hogy Pápa milyen nyugodt kisváros, jóleső a pezsgés, amit az öt magyar és hét külföldi csapat hoz magával.

Ascher Tamás végül nem tudott részt venni a fesztiválon, helyette Hargitai Ivánt hívták meg a szervezők. Tegnap a TIKK -el indult a fesztivál, az inárcsi Kb35 … Tovább…

Válik István: TIKK, avagy nincs helyes megoldás – PROGRESS(ív) napló 2

Válik István: TIKK, avagy nincs helyes megoldás – PROGRESS(ív) napló 2

forrás: http://www.szin-jatekos.hu/jatekos/fesztivalok/tikk-avagy-nincs-helyes-megoldas-progressiv-naplo-2.html

Vannak esetek, amikor az ember csak simán ÉRT dolgokat, és nem kell magyarázni. Vagy ha mégis magyarázni kell, akkor már régen baj van, és igazából a magyarázat megöli magát a lényeget, azt a bizonyos dolgot, amiről szó van. Olyan ez, mint amikor valami nagyon egyszerű, magától értetődő kis viccet meg kell magyarázni. Például ha meg kéne magyaráznom azt a szóviccet, hogy „- Mit csinálnak a várvédők, ha épp nem csatáznak? – ??? – Elfoglalják magukat.”

Ha valaki ezt nem érti, és el kell magyarázni, akkor az egész viccet lenullázzuk, és még mi érezzük magunkat hülyén, hogy … Tovább…