VII. SZÍNKAVALKÁD KÖZÖSSÉGI SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ

PÉNTEK

17.00 Megnyitó

17.10 Trainingspot Társulat - Kötmese (’60)

„Én úgy képzelem, hogy a csillagok nem csupán izzó gázgömbök, ahogy a tudósok tartják. Én azt képzelem, hogy azok világító gombolyagok. Olyan gombolyagok, mint mi, csak olyan erősen fénylenek, hogy még mi is láthatjuk őket. És ha valaki elmegy közülünk, akkor ilyen fénylő gombolyag lesz belőle és vigyáz ránk onnan fentről, ahonnan mindent jól és tisztán látni. Néha, igazán ritkán még azt is látni, ahogy a vékony fonalszálak megcsillannak. Ezt persze csak én képzelem…na de ki mondja azt, hogy ez nem igaz?

(Kötmese: Tina mama)

Kötmese. Egy mese, ami összeköt. Mese egy barátság megszületéséről, az egymásra figyelés fontosságáról, a fantázia végtelenségéről és arról, hogy közösen játszani nemcsak jó, hanem a legjobb. A Trainingspot Társulat többszörös pályázatnyertes előadását ajánljuk mindazoknak, akiknek van egy emlékük, amit szívesen beletennének egy dobozba, hogy el ne vesszen soha.

Játsszák: Jobbágy Kata, Ivák Bence
Rendező: Bora Levente
Drámapedagógus: Manyasz Erika

Az előadást a 9-11 éves korosztálynak és idősebbeknek ajánljuk.

19.20 KB35 Társulat – Ti, mint én (’75)

A társulat improvizációi alapján készült.

Az anya, a pultos, az orvostanhallgató, a más, a random csávó, meg, aki befordult. Mindenki menekül saját élete nehézségei elől. Csatlakoznak Ferihez, hogy a világ elől elvonulva elkészítsék a világ legjobb zenei albumát. Zenélni ugyan nem tudnak, de ez nem zavarja őket. Ferit sem, csak néha. A zenén keresztül szabadítanák fel magukat válságuk alól. De kicsoda Feri? És mi a zenekar neve?

Előadásunk középpontjában a válság, mindenki, bárki válsága áll. A korábbiakhoz hasonlóan ismét improvizatív módon dolgoztuk fel a témát. A produkcióban nagy jelentősége van a zenei kísérletezésnek, ami azért is érdekes, mert többségünk tanult hangszeres tudással nem rendelkezik. Hiszünk abban, hogy az alkotás bárki számára nyitva álló lehetőség, nem pedig kiváltság. Nem a tehetség határozza meg az alkotót, hanem a tenni akarás iránti vágy.

Játsszák:
Feri – Malik Gábor
Saci- Bálint Anett
Csilla – Fodor Éva
Balázs – Fodor Katalin
Péter – Presenszki Gábor
Rénó – Villant Bálint
Máté – Zsiros Dániel
valamint:
Szivák-Tóth Viktor
Díszlet: Ordasi Gábor
Fény: Ordasi Gábor
Rendezte: Malik Gábor

16 éves kortól ajánljuk!

21.45 RÉV Színházi Nevelési Társulat/FAQ Társulat/Kb35 Társulat/ - Pillangó (’90)

Monodráma Henri Charriére Pillangó című regényéből.

Egy színész meséli végig Henri Charriére bestsellerré vált regényét. Pillangót elítélik, életfogytiglan töltheti büntetését. A fiatal férfi nem törődik bele az ítéletbe, minden áron szökni próbál. A fordulatos, fojtogató és lélekemelő szökési sorozatot követhetjük nyomon nézőként, ami több mint tíz évet ölel fel Pillangó életéből.

Pillangó mesél lelkiismeretről, adrenalinról, alvilági alakokról, őrületről, szenvedésről, az emberi természet, fantázia nyughatatlanságáról. Történetei újabb és újabb történetekbe gyűrűznek, így éli túl az enyészet útját, a fogságban töltött éveket.

Játssza: Balla Richie
Hang és zörej: Bojkovszky Zsolt
Dramaturg: Szivák-Tóth Viktor
Látvány: Kuti Letícia
Rendezőasszisztens: Bálint Betty
Rendező: Tárnoki Márk

SZOMBAT

11.50 Béta Társulat - Szürkület (’95)

Koffi Kwahulé Barbárok melankóliája című drámája (ford.: Molnár Zsófia) és Neil Gaiman The Sandman című képregénye alapján a TRIP és a Béta Társulat közös bemutatója.

Egy meg nem nevezett ország meg nem nevezett nagyvárosának a peremén járunk. A frissen kinevezett rendőrkapitány feleségül veszi az egyik helybéli fiatal lányt, Baby Mo-t, hogy kiemelje „a bűn és az erkölcstelenség mocsarából.” Ő azonban még mindig szerelmes volt iskolatársába, a helyi kisstílű drogdíler Zac-be… Adott a szerelmi háromszög és a bűnözéssel átszőtt, kilátástalan helyzet; egy idő után összefonódik álom és valóság. A tragédia elkerülhetetlen.

Az alkotók számára az egyik legnagyobb inspirációt és kihívást a képregények és álmok világának színpadra vitele jelenti: „Többet szeretnénk a színpad és nézőtér klasszikus felosztásánál. A világok közötti átjárhatóság kérdése meghatározza a cselekményt: így törekszünk a hagyományos nézői attitűd megkérdőjelezésére, hogy mélyebb bevonódást és aktivitást érjünk el.” Az előadás helyszínéül szolgáló egykori tengerjáró hajó az álom és valóság közötti köztes térré válik, amelyet az előadás során bebarangolnak a nézők.

Szereplők:
Kapitány – Árvai Péter
Zac – Kabdebon Dominik
Baby Mo – Trömböczky Napsugár
Lulu – Őri Eszter
Zenészek: Magasi Dalma, Szepes Anna, Tóvaj Ágnes, Lakatos Dániel, Nyáry Pál
Díszlet, jelmez: Molnár Anna, Petrovics Eszter
Dramaturg: Szepes Anna
Asszisztens: Solténszky Ráhel
Rendező: Nyáry Pál

15.00 Vekker Műhely – Ne csukd be a szemed! (’90)​

Komplex színházi nevelési előadás 12 éves kortól.

Mást látunk, hallunk, másra figyelünk, és máshogy kommunikálunk. Mindannyian értjük-e egymást? Értjük-e a másikat?

Előadásunkban egy hallássérült lány próbál beilleszkedni egy kortárs közösségbe. Ez nem egyszerű, pedig mindenki tele van jóindulattal.

Szereplők: Czuczor Nóra, Kuklis Katalin, Tóth Gábor
Dramaturg: Szivák-Tóth Viktor
Szakmai konzulens: Puha Andrea, Ondrejcsák Eszter
Rendező: Perényi Balázs

17.30 FAQ Társulat - Váratlanul (’135)​

Interaktív előadás.

Flóra, a 25 éves éjszakás nővér öt napja költözött be élete első albérletébe. A sűrű munkabeosztása mellett még alig volt ideje berendezkedni. Flóra kiegyensúlyozott családban nőtt fel, de a baráti kapcsolatai inkább a virtuális térre szorítkoznak.

Ebbe a helyzetbe toppan be nagyon is valóságosan egy hajnalon Flóra 18 éves öccse, Máté, akit nemsokára követ a lakásba az újdonsült szerelme, Julcsi is. Julcsi az erőszakos expasija elől menekül, Máté élvezi a felnőttes nyári szünetet nővére lakásában. Lassan, alig észrevehetően foglalják el Flóra életterét, aki a chatbeszélgetések világába menekül. Aztán elérkezik a születésnapja.

Főhőseink fiatal felnőttek, akik most csöppennek bele igazán a nagybetűs életbe. Egy apró belvárosi albérletben hirtelen reménytelenül összekuszálódnak a szálak, de már nem lehet visszamenekülni a gyermekkor tudatlan biztonságába. Venni kell egy nagy levegőt és döntéseket kell hozni.

Az előadás második felében közös beszélgetésre hívjuk a nézőket, ahol lehetőségük van körbejárni és akár alakítani is a szereplők sorsát.

Szereplők: Georgita Máté Dezső, Horváth Dóra, Lakatos Dorina, Tóvaj Ágnes

Dramaturg: Zsigó Anna

Rendező: Kárpáti Pál

21.15 Trainingspot Társulat - Replay (’80)​

Richard Linklater Visszajátszás című filmje alapján.

Számokban:
Van ez a 3 arc… 1 darabig igazából csak 2… Van 1 nappali, ahonnan valamiért 1 idő után se ki, se be… Van 1 közös múlt, ami igen érdekes körülmények között visszaidéződik… Van minderre 70 – 80 perc, reál időben… 0% bevonás… 100% kukkolószínház!

Jelige: Ti vagytok a falak.

Idézet:

„Tudod mi jutott eszembe? Ha már tényleg nem ugyanaz az a csávó vagy, mint 12 éve, akkor nem eshet olyan nehezedre a bocsánatkérés… hiszen ezt a szörnyűséget egy korábbi éned követte el, akihez már semmi közöd, jól mondom? De csak tegyük fel, játsszunk el a gondolattal, hogy – ne adj isten – ugyanaz a fazon vagy, aki képes ilyesmire… hát tudod, Viktor… ez esetben egy szimpla bocsánatkérés Zsuzsitól, még bőven kevés is… Nincs igazam?”

Játsszák:
Jobbágy Kata
Boros Ádám
Boda Tibor
Rendezte: A csoport

Az előadást 16 éves kortól ajánljuk!

Címke , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Árpád Illés bemutatkozása

honlap-admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .