Engedetlenek

Engedetlenek

Az idei színházi évadban új darabunk, a Perényi Balázs rendezte Engedetlenek is felkerült a budapesti MU Színház repertoárjára.

Az előadás Lope de Vega Fuente Ovejuna című drámájából készült. „„Klasszikus” a szó Umberto Eco-i értelmében, vagyis minden időben kortárs. Tragikust a komikussal elegyíti (ezek a szerző saját szavai) ismerős módra, szól a nők jogairól egy férfivilágban, és szól az „engedetlenség” lehetőségéről, a hatalommal kötött szerződés radikális felbontásáról, és ennek következményeiről. „…Egészen Schiller Vilmosáig nincs még egy remekműve a drámatörténetnek, amely ilyen erővel és ilyen szemléletesen magát a népet tenné meg főhőssé…” – írja Hegedűs Géza a műről. Ma azt mondanánk, a civil közösséget” – olvasható a darab ismertetőjében. A történet a 17. században játszódik, a mai Spanyolország területén, az ország egységesítése előtti időben. Ugyanakkor a darab kérdésfelvetései időtől és tértől függetlenek. Fuente Ovejuna egy kis falu, amelynek lakóit földesuruk sanyargatja, nőiket megbecsteleníti, terményeiket elveszi. A történet arról szól, hogy a közösség miként jut el a félelem és a tehetetlenség érzésétől odáig, hogy szembe száll a hűbérúr hatalmaskodásával.

Fotó: Illés Csaba

Ez volt az első alkalom, hogy nem társulati tag volt a rendezőnk. Perényi Balázzsal dolgoztunk, aki többek között a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatanára, darabjait játsszák kőszínházakban, 2015-ben részt vett a POSZT-on (Pécsi Országos Színházi Találkozó) fellépő előadások kiválogatásában, rendszeresen zsűriz diák és felnőtt amatőr színházi fesztiválokon. Szivák-Tóth Viktor így mesél Balázs és a társulat egymásra találásáról: „Egy ideje már csalogattuk Balázst a KB35 környékére. Az Engedetlenek előtt kétszer már velünk tartott az éves belső csapatépítő-színészképző nyári tréninghétvégénkre: Berénybe (Borsosberény – a szerk.). Már ezeken kiderült, hogy nem véletlen keressük egymás társaságát a fesztiválokon és civilben. Hasonló színházat szeretünk, de annyira azért más közegben vagyunk otthon, hogy legyen mit tanulnunk egymástól.”

„A társulattal nagyon vártuk már, hogy újra együtt játszhassunk. A Titanic vízirevü után úgy döntöttünk, hogy a nagy létszámra való tekintettel több külön projekten dolgozunk, de azért hiányoztunk egymásnak. És amikor itt volt a nagy lehetőség, Perényi Balázs és a „hős falu”, akkor azzal szembesültünk, hogy többen vagyunk, mint a „Titanicon”! Ráadásul felnőttünk, sok közöttünk a tanár, még több a vezető egyéniség… idő kellett hozzá, hogy újra ráérezzünk, hogyan tudunk ilyen sokan hatékonyan kommunikálni és együtt dolgozni. Az előadás megvalósulása, a premier katartikus volt számomra ebből a szempontból. Akkor újra megszületett az az együttlélegzés, amire vártunk” – mondta Fodor Éva.

A próbafolyamat alatt néztünk filmet; Kovács Anna tartott kiselőadást a dráma történelmi hátteréről; egy csoportos feldolgozó foglalkozás keretében létrehoztuk a saját fiktív falunkat, rajzoltunk, egyéneket, sorsokat, konfliktushelyzeteket kreáltunk; a dráma probléma felvetéseivel analóg improvizációs gyakorlatokat végeztünk; a saját civil életünkből kerestünk kapcsolódási pontokat. Összegyűjtöttük a rendszerváltással kapcsolatos emlékeinket. Meséltünk egymásnak munkahelyi történeteket. Ezek a gyakorlatok hozzásegítettek minket a karakterek mélyítéséhez.

Éva így emlékszik vissza erre az időszakra: „Katussal (Fodor Katalin, Éva testvére – a szerk.) ebben az előadásban játszunk először együtt úgy, hogy közös jelenetünk is van. Ráadásul testvérpárt játszunk. Balázsnak fontos volt, hogy a társulat mint közösség legyen jelen az előadásban, ezért azt is kereste, hogy mik lehetnek azok az emberi tényezők, amik a színészi játékot kiegészítve izgalmassá tesznek egy-egy pillanatot. Ilyen lehet az, amikor valódi testvérként beszélgetünk a színen – mint testvérek. A hasonlóság és az a kapocs, ami közöttünk van, valódi. Úgy gondolom, hogy az életnek ez a beszűrődése talán gazdagítja a két szereplő viszonyát, és látványként is érdekes lehet. Ráadásul az előadás óta az egyik ismerősöm úgy beszél Katusról, hogy a „nővéred”. Ez pedig a dolog visszája, a karakterformálás hatása az életre.”

Nem dolgoztunk még soha verses archaikus szöveggel, ami óriási kihívást jelentett mindannyiunk számára. Viktor ezt így fogalmazta meg: „Jó volt látni Balázst munka közben – ennél jobb rendezői képzést nem is tudnék elképzelni, észre is vettem a saját munkámon, mennyi mindent átvettem. Nagyon inspiratív, ahogy a szöveget színpadi látásmóddal elemzi, ahogy a mának szól és közben messzemenőkig tiszteletben tartja a drámaírót is. Színészileg a verses szöveg élővé tétele jelentette a legnagyobb kihívást: a szavalás elkerülése és a vers érvényesítése. Ebben nekem kevés tapasztalatom volt, és pont azt kaptam, amire szükségem volt. Balázs nagy hangsúlyt fektetett a szövegmondásra.”

A történet sűrítésével, hogy az eredetileg három felvonásos drámát másfél órában el tudjuk játszani, többünknek csak pár mondata van arra, hogy egy helyzetet, karaktert pontosan, erősen és hitelesen megteremtsen. Ehhez rengeteg segítséget kaptunk Balázstól. Egy-egy mondatot, egyszerűnek tűnő bejövetelt, kimenetelt, széken ülést, néma állást is lekottáztunk. Ugyanakkor van olyan része a darabnak, amit szándékosan nem rögzítettünk le, hogy élő és személyes maradjon. A színpadi tér használatában, a képek megkomponálásában, a fénytechnikában kőszínházi eszközökkel dolgozhattunk.

„Számomra leginkább a téma izgalmas, ami a nők akkori szerepébe enged bepillantást. A testvéremmel (Fodor Éva – a szerk.) és a sógorommal (Szivák-Tóth Viktor – a szerk.) együtt játszani egy ilyen darabban nehéz de izgalmas feladat. Ez az első előadás, amiben a játszott szerepek és viszonyok erős érzelmi hatással vannak rám, mivel a közvetlen családtagjaimmal, barátaimmal együtt vagyok színpadon, és intenzív, olykor egymásnak ellent mondó és összetett érzelmeket kell közvetítenem a nézők felé. Ez egy profi színésznek mindennapi, megszokott feladat, nekem inkább kihívás. A KB35 többi darabjában (Suha, TIKK, anno rövid ideig az Engejdki!-ben is) érdekes módon jobban bele tudok merülni a saját karaktereimbe anélkül, hogy a színpadról lejövet még a téma/szerep hatása alatt lennék” – meséli Katus.

A díszlet, a jelmezek összegyűjtése, adott esetben elkészítése, a darab zenéjének és vizuális technikájának megszerkesztése, összehangolása is kollektív munka volt. Mindenki hozzátette, amit tudott. „Az nagyon megmaradt, amikor megérkeztek a székek, és páran bent próbáltak Balázzsal, a többiek meg csiszolták a székeket. Az egész „falu” együtt dolgozott az előadáson. Van erről egy vicces videó, amiből trailer lett” – emlékezik vissza Éva. Sok külső segítséget kaptunk, amit ezúton is szeretnénk megköszönni. Külön köszönjük a Tolnay Lajos Általános Iskolának a székeket, a Zrumeczky Dezső Művelődési Háznak a próbahelyet, Inárcs Nagyközség Önkormányzatának a kellékek szállításában nyújtott segítséget.

Legutóbb október 23-án játszottuk az Engedetleneket. Az ’56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója különleges atmoszférát teremtett az előadásnak. Gabnai Katalin, kritikus Színikritikusok Díjára jelölte az Engedetleneket a 2015/2016-os színházi évad legjobb független színházi előadása kategóriában. A díjat ugyan nem mi kaptuk (a Zsámbéki Színházi Bázis, a Szkéné Színház és a MASZK Egyesület Kohlhaas Mihály című darabja), de második alkalommal szerepel a nevünk a magyar színházi élet legnagyobbjai között (korábban Puskás Panni jelölte TIKK című előadásunkat ugyanebben a kategóriában). Legközelebb január 28-án, szombaton 20 órai kezdettel lesz látható Budapesten, a MU Színházban. Mindenkit várunk sok szeretettel!

Írta és szerkesztette: Kiss Nóra

Képek: Illés Árpád és Illés Csaba