TIKK bemutató MU Színház – november 15., szombat, 19:00

TIKK nézői vélemények
November 15-én a MU Színházban mutatjuk be TIKK című előadásunkat, mely a II. Titánium pályázat nyertes projektje.

A TIKK egy gimnáziumi tantestület „stratégiai hosszú hétvégéjét” követi végig az eldugott kulcsos-házba való megérkezéstől a tankerületi igazgató betoppanásáig. Erre az alkalomra csak félig-meddig önszántukból, nagyobb részt központi utasításra került sor, az intézményfenntartó TIKK ugyanis elvárja a gimnáziumtól, hogy a köznevelés átszervezéséhez igazodva alakítsa ki profilját, szakmai hitvallását.

A II. TITÁNium projekt támogatásával megvalósuló előadás alkotói között található igazgatásszervező, makrogazdasági elemző, drámapedagógus, képanimátor, idegenvezető, középiskolai tanár, pszichológia szakos hallgató, pénzügyi és személyzeti ügyintéző önkormányzatnál, végrehajtási ügyintéző a NAV-nál, bírósági fogalmazó, csecsemő- és kisgyermekgondozó. Vannak, akik már óvodába is együtt jártak és vannak, akik soha nem laktak ugyanazon a településen. Vidékiek és városiak. Központjuk Inárcs: kb. 35 km-re Budapesttől. A színházat közösségi térnek tekintik, ahol előny a nézőpontok sokasága, az alkotást pedig szabadnak: függetlennek és mindenki számára nyitottnak.

Az előadás támogatói: II. TITÁNium projekt, FÜGE, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, MU Színház

Jegyár: 1500 Ft
diák/nyugdíjas jegy: 800 Ft
XI. kerületi lakosoknak: 10% kedvezmény
támogatói jegy: 3000 Ft

Jegyfoglalás:
http://muszinhaz.jegy.hu
telefonon: hétköznap 10.00 – 18.00h között: (06-1) 209-4014;
e-mail: szinhaz@mu.hu
Facebook-esemény linkje

Alkotók/A tanári kar tagjai:

Bálint Anett: Viki – testnevelés, egészségtan
Boda Tibor: Levente- filozófia
Fodor Éva: Réka- kezdő tanárként ének-zene
Fodor Katalin: Tanasszony
Gál Zsófia: Kata – magyar, volt ének-zene
Kiss Nóra: Mártika- igazgatóhelyettes
Kovács Anna: Laura- kémia, matek
Kovács Zoltán: Balázs- számítástechnika
Ordasi Gábor: Imre-igazgató
Szivák-Tóth Viktor: Botond- történelem, földrajz

Szakértő konzulens: Kovácsné Lapu Mária, Malik Gábor
Zene: Fodor Katalin
Mozgás: Zelei Péter
Jelmez: Kálmán Zsófia
Fény, hang: Presenszki Gábor, Presenszki Péter
Rendezte: Szivák-Tóth Viktor

Címke , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Árpád Illés bemutatkozása

honlap-admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .