Inárcs – Győr: oda-vissza

Immár 22. alkalommal mutattuk be március 11-én Titanic Vízirevű című darabunkat. Ezúttal rendhagyó módon nem Budapesten, hanem Győrben került sor az előadásra. Barátaink, a győri RÉV Színházi és Nevelési Társulat tagjai hívtak meg minket bázisukra, a Rómer Házba.

A kirándulásra elvittük magunkkal az általános iskolás színjátszókat is, hogy szaporítsuk színházi és közösségi élményeiket. Fazekas Anna Dorottya így mesélt a fiatalokkal eltöltött napról.

Fotó: Czibóka Gábor

Kellemesen indult a nap, ugyanis a közel két órás út után a Rómer Házba való megérkezést nyolc darab 50 cm (!) átmérőjű, frissen kisült pizza koronázta, ami megfelelően megalapozta az aznapi jó hangulatot. Míg a „nagyok ” elkezdték a darab bepróbálását, addig a fiatalokkal és néhány – a darabban nem játszó – társulati taggal nekivágtunk Győrnek. Mondanom sem kell, elsőnek a legfontosabb „kulturális” látványosságot, a játszóteret tekintettük meg, ahol kellő időt szánva a „műemlékre” másfél órát el is töltöttünk. Következő lépésben átkeltünk a Rábán, hogy a játszótéren kellőképp kifárasztott testünket egy jól megérdemelt süteménnyel kényeztessük. Sikerült bevennünk – közel negyvenen – Győr egyik legkisebb cukrászdáját és jócskán megemelnünk az aznapi bevételt. Ennyi kulturálódás után, végtére is benéztünk a Püspöki Székesegyházba is és üdvözöltük Szent László hermáját, Magyarország harmadik legértékesebb ereklyéjét, majd bejártuk a várost további meghódítandó szobrok és terek után kutatva. Persze az igazi esemény az esti előadás volt, melyet habár már többen is láttak a színjátszók közül újfent sikert aratott a fiatalok és a győri közönség között is. Tovább…

Interjú dr. Magyar Elemérrel, a SUHA alapjául szolgáló Fekete-fehér című dokumentum-dráma írójával

Az interjút készítette: dr. Malik Gábor

  • Hogyan, milyen formában kerültél kapcsolatba az üggyel, miként lettél személyesen is érintett?
  • Jogi pályámat, városi ügyészként kezdtem Egerben, aztán fiatalkorúak ügyésze, majd nyomozásfelügyeleti csoportvezető ügyésznek neveztek ki a Heves megyei Főügyészségen. Az MSZMP-nek nem voltam tagja. 1987-ben az ügyészségtől önkényesen kiléptem, termelőszövetkezeti jogtanácsos lettem, majd kapcsolatot létesítettem az akkori liberális ellenzékiekkel, elsősorban Kőszeg Ferenccel. Már ügyészként is nagyon érdekeltek a büntető eljárás szegényeket sújtó fonákságai, a cigányság helyzete, az akkor még szamizdat Beszélő újságban is leginkább ezekkel foglalkoztam.
  • 1992-ben, amikor már megszűnt az ügyvédi pálya kiváltsága, egyéni ügyvéd lettem. A rendszerváltozás környékén megerősödő szkínhed mozgalom ellen az első pillanattól határozottan felléptem jogászként és újságíróként is. Az évek során egyre több ügyben kerültem kapcsolatba olyan romákkal, akik büntetőügyek gyanúsítottjai vagy sértettjei voltak. Ügyeiket gyakran ingyen képviseltem. Sokan a cigányok ügyvédjének neveztek, de hívtak gúnyosan Putricsellinek is.
  • A felmentését követően így keresett meg Pusoma Dénes is, akinek elvállaltam az állammal szembeni kártalanítási ügyét. Évekig pereskedtem, Dénes tragikus halála után örökösei nevében, de a pert minden fórumon elbuktam. Később viszont az én beadványaim hatására állapította meg az Alkotmánybíróság, hogy a Büntetőeljárási törvény kártalanítási rendelkezései részben alkotmánysértőek. Ezért azokat hatályon kívül helyezte.
  • Esetleg találkoztál-e hasonló esettel, akár személyesen is a praxisod során?
  • A praxisom során jó néhány ilyen esettel találkoztam, volt, amikor már az első fokú bírósági eljárásban sikerült bebizonyítani az ügyészi vád elfogult, alaptalan voltát, de előfordult, hogy első fokon elítélték védenceimet és másodfokon mentették fel őket bűncselekmény hiányában.
  • Mindig cigányok voltak az ártatlanul megvádoltak. A cigányok elleni sorozatgyilkosság ügyében majd egy évig voltak előzetes letartóztatásban azok a tarnabodi roma fiatalok például, akiket azzal gyanúsítottak, hogy ők követték el a cigányok elleni lőfegyveres támadásokat. Tudtam, hogy ártatlanok, de ezt bizonyára sokkal nehezebb lett volna bebizonyítanom, ha szerencsére közben nem kapják el az igazi tetteseket Debrecenben.
  • Hogyan született a dráma ötlete, miként készült el a szöveg (gondolok itt arra, hogy a jegyzőkönyvekből is kerültek be szövegek)?
  • Számomra az írás mindig is második kiegészítő foglalkozást jelentett, már diákkoromban is országos irodalmi pályázatot nyertem. Írtam a Pusoma drámát megelőzően egy könyvet is, Kezdő bűnözők kézikönyve címmel, több ezer példányban fogyott el.
  • A Pusoma ügyben a legnagyobb lökést a dráma megírására az adta, hogy a történetében rengeteg általánosítható jogi anomáliát fedeztem fel. Például, hogy az ilyen ügyekben a vádlott cigány volta sokszor perdöntő bizonyíték. (A származás, mint bizonyíték!) Általánosítható az is, hogy mennyire nem értik egymás nyelvét az igazságszolgáltatás hivatalos szereplői és a cigányok.
  • A kártalanítási perre felkészülésem során módom nyílt a teljes nyomozati és tárgyalási peranyag átvizsgálására, lemásolására. Ekkor figyeltem fel Pusoma Dénes vallomásainak „költői” szépségére. A drámába sok-sok idézet került bele szinte szó szerint abból, amiket Dénes a kihallgatásai során mondott. A végén már annyira bele tudtam bújni Pusoma lelkébe, hogy például a darab végén az ügyvédhez telefonon intézett monológját teljes egészébe én találtam ki, de szerintem akár Pusoma is ugyanígy elmondhatta volna.
  • Miként kerültél kapcsolatba a KB35 Társulattal, hogyan érintett, hogy színpadon is feldolgozzák ezt a történetet?
  • A társulat keresett meg azzal, hogy hozzájárulok-e a darab előadásához, amit én természetesen örömmel megtettem. Örömmel, hiszen tudtam, így a Ragályi film után további embercsoportokhoz is el fog jutni az a sok megszívlelendő tanulság, ami ebben a tragikus történetben található.
  • Mik voltak a benyomásaid az előadásról (milyen volt maga a színház, a játék), milyen élményekkel gazdagodtál? Az írott anyaghoz képest milyenek voltak a változtatások?
  • A darab előadása nagyon tetszett, fiatalos volt, modern, izgalmas, pergő ritmusú. A puritán díszletek és a profi világítási technika is együttesen jól szolgálták a drámai hatás elérését.
  • A drámához a társulat a plusz szövegekkel is inkább hozzátett, mint elvett. Tetszett az anya helyett a feleség-élettárs szerepeltetése is. A szereplők igen jók voltak, a darabot értették és értően tolmácsolták, én egy pillanatra sem éreztem, hogy nem profikkal állunk szemben.
  • Nekem talán a rendőrök voltak kicsit szürkék, egyformák. Az ügyvédnővel pedig az volt a bajom, hogy míg nálam éppen az alig szereplése fejezte ki, milyen ártó volt Pusoma sorsának irányításában, (és ez fejezte ki jobban a valóságot is, hiszen Pusoma vele a nyomozás során nem is találkozott), addig a darabban kicsit túlkarikírozott figura lett. Az pedig, hogy szóvá teszi a letartóztatásban lévő Pusomának, hogy miért késett, nem is értelmezhető. Ugyanakkor kétségtelen, hogy vele mégis kerekebb lett az egész. Szóval lehet, hogy mégis így jó, ahogy van.
  • A drámában is fontos mondanivalót hordozó Pusoma ábrándozások, fantáziálások a színdarab előadásában még hangsúlyosabban jelentek meg, ami szintén a darab előnyére vált, a darab nyújtotta művészi élményt erőteljesen fokozta.
  • Kerültél- e már máskor is kapcsolatba a színházzal, ha igen, milyen módon, akár íróként, akár nézőként?
  • Világéletemben színházkedvelő voltam. Alkotóként pedig írtam egy abszurd komédiát: Egy talicska pogácsa címmel, amit először Egerben adtak elő Keresd a nagypapát! címmel. A darab a Szombathelyi színház drámapályázatán döntőbe került, ezt követőn Zircen mutatták be. Erről tévé felvétel is készült.
  • Még egy színdarabom játszották Egerben a Földszint2 lakásszínházban, a Zárt láncolat c. komédiát, Szegvári Menyhért Jászai-díjas rendezte, a szereplők Bregyán Péter Jászai-díjas és Megyeri Zoltán voltak.
  • Van még egy drámám, a Cigány terroristák. Erre megfilmesítési szerződést kötöttem Hajdú Eszter filmrendező producer férjének cégével. Ez a legújabb alkotásom, amiben összegzem mindazt, amit a cigány-magyar együttélésről gondolok.

fotók: Illés Árpád

„Akkor itt a vége.” – búcsú a TIKK-től

Írta és szerkesztette Kiss Nóra

Február 18-án volt TIKK című darabunk tizenegyedik, egyben búcsú előadása a budapesti MU Színházban. Telt ház előtt játszottunk. A családtagok, barátok, ismerősök mellett voltak sokan, akik először láttak KB35 produkciót, és jöttek az előadás nagy rajongói, akik már sokadszorra nézték meg a darabot.

„Olyan témát kerestünk, ami aktuális és fontos számunkra.”

Kovács Anna így emlékezik vissza a TIKK keletkezésére: „Eredetileg azt a régi előadásunkat akartuk felújítani (Müller táncosai), amivel igazi amatőr felnőtt színjátszó társulattá váltunk, de elég hamar rájöttünk, hogy már nem érdekel minket a téma, nem aktuális számunkra, így elvetettük. Kerestünk egy olyan témát és formát, ami ma aktuálisabb, fontosabb a számunkra, és ez lett az oktatás és az improvizáció. Ez a döntési folyamat az alkotói szabadságot, közös döntést jelenti számomra. Ennek az eredettörténetnek köszönhető, hogy Bálint Petra kivételével az első KB35-ös generáció még megmaradt tagjai játszanak az előadásban. Így, ha nem is a régi előadással, hanem egy újjal, de valahogy mégis emléket állít a kezdeteknek, és keretbe foglalja az elmúlt 11 évet.”

Fotó: Illés Árpád

Tovább…

Új tag a KB35 társulatban

Interjú Villant Bálinttal

Az elmúlt évek tagfelvételei után az egymással párhuzamosan futó projektekben átalakuló közösséget nem terveztük bővíteni. Az Engedetlenek című előadásunk Frondosójára azonban szükségszerűvé vált, hogy kívülről kérjünk meg valakit, mivel Talapka Gergő nem vállalta egyetemi tanulmányai miatt a sok archaikus, verses szöveggel járó szerepet. Perényi Balázsra, az előadás rendezőjére bíztuk a választást. Ő hozta le Inárcsra Bálintot, aki nagyon hamar egy lett a KB35-ből.

  • Hogyan kért meg Balázs, hogy játssz velünk a darabban?
  • Emlékszem, felhívott, hogy akar valamit kérdezni. Pár napon belül összefutottunk valamiért, akkor leültetett, és szerintem úgy negyven másodpercben összefoglalta, hogy van ez a nagyon tehetséges inárcsi társulat, hogy a Lope de Vegától a Fuente Ovejunát, hogy viszonylag nagyobb szerep és hogy lenne-e kedvem péntek esténként. Mondtam, hogy persze és utána talán még megkérdeztem, hogy „bocs, még egyszer, mit is játszunk?” Aztán beszéltünk másról. Ez azt hiszem szerdán történt, úgyhogy csütörtökön elolvastam a darabot, pénteken meg jöttünk próbálni.
  • Milyen volt az első közös próba? Nehéz volt feloldódni, beilleszkedni?
  • Először jártam Inárcson. Miután lehajtottunk az M5-ről, azért adtam magamnak pár percet izgulni. Ismertem a KB35-öt egy kicsit, mert már láttam egy előadásotokat, a Titanicot, igaz ez szerintem 2014-ben lehetett. Azért pár arcra emlékeztem. Az iskolában volt az első két próba, amin részt vettem, szóval azt hittem ott próbál a társulat, egy ideig nem is tudtam, hogy van Inárcson művház. Az első próba előtt véletlenül kapásból bementem a női mosdóba, ott találkoztam először egy KB35 taggal személyesen.  Aztán sorban bemutatkoztunk a sok emberrel. Próba ruhába öltöztem és elkezdtünk játszani, ismerkedni. A próbán, volt, hogy a saját szerepünk egyik sorát kellett kiválasztani, hogy azzal játsszunk és én elnéztem a sort és másét választottam. Mire kapcsoltam, láttam, hogy többen is észrevették, de udvariasan nem szóltak. Ez apróság, de nekem elég kínos volt.  Akkor oldódtam fel, amikor kis csoportokban külön mentünk jelenetekkel foglalkozni. Körbe ültünk páran és a többiek elkezdték velem tanulni az egyik, kicsit hosszabb szövegrészemet, úgy, hogy a körben mindenki elismételte az addig megtanultakat és hozzá tett egy sort és jött a következő. Ezt csinálgattuk türelmesen, jókedvűen. Azért meg voltam illetődve rendesen – szerintem ennél komolyabb munkát nem tudtam volna végezni akkor, szóval ez a segítség igazán figyelmes volt. Jól esett. Sokat mosolyogtam, könnyű volt kedves emberekre mosolyogni. 
  • Milyen volt számodra az alkotó folyamat?
  • Végig nagyon könnyed volt. Balázsban vakon megbízom és a társulat is könnyen megnyert. Szerintem odaadóan, nagy alázattal dolgoztok, egymásra kíváncsian. Nyitottan az impulzusokra. Figyeltek, és sokat kérdeztek. Olyan kivételes mikor egy színházi próbán mindenki „ready” – motivált és éhes a munkára. Sokat lehet tőletek tanulni. Engem igazán ez érdekelt a KB35-ből, hogy hogyan dolgoztok. Azóta megtapasztalhattam az erényeiteket közösségként is. Tele vagytok szeretettel, nagyon jó veletek. Az Engedetlenekre igazán büszke vagyok, nekem nagyon tetszik. Felelősnek, bátornak és valóban élő színháznak tartom. 

Tovább…

Hol a vége?

Pécsre látogatott a KB35 Hol a vége? című szépkorú szereplőkkel készített előadása – mely még a tavalyi, MU Színházzal közös pályázat eredményeként valósulhatott meg.

Az előadás híre eljutott Pécsre, az Apolló Kulturális Egyesület pedig nem késlekedett, meghívta a produkciót – a többnyire fiatalokból, 14-16 évesekből álló – közönség pedig nagyon elégedett volt azzal, amit kapott. Mivel nyitott előadásról van szó, így gyors visszajelzéseket kaptunk. A közönség az elejétől nagy élvezettel, és jól szórakozva fogadta az olykor nagyon is nehéz családi konfliktusokat feldolgozó helyzeteket. Ezt elsősorban annak köszönhettük, hogy a téma épp ezt a korosztályt célozza meg. Bár még ma is tabu témának számít az előadás által feldolgozott probléma, és ez gátlás nemcsak a színpadon, de gyakran a szülő-gyerek kapcsolatban is uralkodik, úgy tűnik a szépkorúak sikerrel oldották fel a közönségben ezt a feszültséget. A visszajelzések alapján ennek egyik fő titka épp a résztvevők kora, e színház legfőbb különlegessége. Hiszen a 60, 70 vagy épp 80. évüket betöltött szereplők maguk is egy szokatlan helyzetben való örömteli helytállásról tesznek tanúbizonyságot azzal, hogy színpadra állítják a saját gondolataikra, élettapasztalatukra épülő darabot. Ez a nyitás, a sebezhetőségnek ilyen nyílt felvállalása a kulcs ahhoz, hogy a tabu-témához is könnyeden, oldottan tudjanak hozzászólni a fiatalok. Tovább…