Engedjki!

Kárpáti Péter Szörprájzparti című drámája nyomán: Engedjki!

Szóval van ez a dolog a döntéshozatal körül… Ez érdekelt minket igazán. A választás kényszere… Ami egész egyszerűen behálózza az életünket. Sőt, egyesek szerint ez tesz minket emberré… Mármint annak felismerése, hogy két előttünk heverő dolog nem egyforma, és az egyikre nagyobb szükségünk van, mint a másikra. Mert tegyük fel, hogy csak egyszer élünk, és ez olyan helyzet, hogy: vagy egyik, vagy másik. Tegyük fel, hogy nem tárgyiasult dolgok, hanem számunkra fontos személyek között kell választanunk. És képzeljük el mindehhez, hogy jelen történetünk hőse akut döntésképtelenségben szenved, ráadásul valahogy az elmúlás gondolata is az átlagnál jobban foglalkoztatja…

2015_06_27___22_08_03_resize

És ha már ilyen pazar a fantáziánk, akkor most próbáljuk meg elképzelni azt is, hogy ez a téma nem egy száraz, nagy megfejtésekkel teletűzdelt, filozofikus tanmese, hanem szórakoztató és elgondolkoztató előadásként tárul elénk. Egy olyan világban, ahol a szépirodalmi olvasmányélmények – mint mondjuk a Peer Gynt – álomképekben elevenednek meg. A szmokingos medvesajt figura élet és halál ura. Ahol a magasabb szférák olyan aktívak a földön, mint hajdan az Olümposzi istenek. És ahol olykor nézőként vagyunk jelen, olykor meglepetéspartin lapítunk a sötétben, az ünnepeltre várva… Na és akkor ki enged ki kit? Egyáltalán honnan és miért? Sör mellett utána szívesen beszélgetünk róla. Soproni vagy Borsodi?

2015_06_27___22_40_48_resize

A KB35 társulat közösségi színházként működik. Tagjai között található igazgatásszervező, makrogazdasági elemző, drámapedagógus, képanimátor, idegenvezető, középiskolai tanár, pszichológia szakos hallgató, pénzügyi és személyzeti ügyintéző önkormányzatnál, végrehajtási ügyintéző a NAV-nál, bírósági fogalmazó, csecsemő- és kisgyermekgondozó. Vannak, akik már óvodába is együtt jártak és vannak, akik soha nem laktak ugyanazon a településen. Vidékiek és városiak. Központjuk Inárcs: kb. 35 km-re Budapesttől. A színházat közösségi térnek tekintik, ahol előny a nézőpontok sokasága, az alkotást pedig szabadnak: függetlennek és mindenki számára nyitottnak.

fiú: talapka gergő
lány1: bálint petra
lány2: bálint anett
aldi lány: boda anna
medve: bozsoky roland
nyúl: boda tibor
róka: jobbágy kata
angyallány1: fodor katalin
angyallány1: magasi dalma
angyallány2: barta gyöngyi
angyallány3: lajkó nóra
(fény és hang:)
ördögfióka1: ordasi gábor
ördögfióka2: presenszki gábor
ördögfióka2: urszinyi ádám

rendező: boda tibor

Támogató: Zrumeczky Dezső Művelődési Ház és Könyvtár – Inárcs

 

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.