|
|
Pest megyei színjátszó tábor tizenhatodszor
Zamárdi fölött az ég olykor derült, olykor zivataros volt ezen a nyáron. Igaz volt ez az augusztus 4-től 11-ig tartó hétre is, amikor ismét színjátszók töltötték meg Zamárdiban a Pest Megyei Közművelődési Intézet által szervezett tábort. De arra a kérdésre: Hol játszol, Tibi, ha utolsó nap esik az eső? – az előadásait mindig szabad téren bemutató rendező, Kis Tibor azt válaszolta: Ugyan már, Zamárdiban a bemutatók napján sosem esik az eső.
Tökéletes jósnak bizonyult, de a tábornyitó programját hatalmas felhőszakadás akadályozta meg. A táborlakók az ebédlőben a tavalyi híradókkal vigasztalódtak, a nyitó programot – az előző év előadásairól készült paródiát – pedig később tekinthették meg. A második naptól elkezdődött a 16 éve szokásosan kialakult rend: napi 5-6-7 órai próbával készülni a záró előadásokra. Közben az egyre javuló időben a munka és a Balaton-parti élmények mellett változatos esti programok tették teljessé a fiatalok életét. Az „inárcsi vének és koravének”, vagyis a 18-28 évesek előbb reneszánsz hangulatot teremtettek Shakespeare és Boccaccio műveiből készült előadásukkal, majd másnap föltették a kérdést, hogy „Mi van?” (tudniillik ma Magyarországon), és válaszoltak is, de úgy, hogy a nézők hasukat fogták a nevetéstől.
A Ki mit tud? ezúttal közel két óráig tartott. A hagyományoknak megfelelően erős volt a versmondó mezőny. Az orgonasípként egymás mellett sorakozó Tóth Miklós, Nagy Dóri, Kohári Laci, Herman Flóra produkciói mellett Boda Anna kifejező versmondása tűnt fel. Évek óta tudjuk, hogy Haragonics Zalán verseket ír. Ezúttal mások (köztük József Attila) verseinek megzenésítésével lepett meg bennünket. A bagiak közül Fodor Katus saját számot énekelt, a Szonda-lányok pedig ismét meggyőztek bennünket kivételes zenei tehetségükről. Ezen az estén hangzott el először a tábor legnépszerűbb dala, melynek szerzői és előadói Zsuffa Aba, Haragonics Zalán és Tarjányi Máté voltak. A szöveg legemlékezetesebb sorai: „Mert a művirág nem kell, / Akkor inkább képzeld el / Nekünk már semmi nem elég / Eljátszhatnánk még : gondolattal, színdarabbal, mozdulattal, hangulattal.”
Közben persze természetesen „fogyatkoztak” a táborlakók, mivel angyalarcú „gyilkosok” fosztották meg őket „életüktől”, vagyis a csuklójukra kötött spárgadarabtól. Mindez nem akadályozta meg Váczi Virágot, hogy minden estére elkészítse az aktuális nap hangulatát tökéletesen tükröző tábori híradót. Ennek emlékezetes darabja volt az az epizód, ahol Suhajda Bea tökéletesen alakította a buta médiasztárt Majsai Laci aktív közreműködése mellett. És egy „lesz eső, nem lesz eső” nap végén föllobbant a tábortűz, ahol gitárosaink – Váczi Virág, Angyalföldi Zsuzsa, Pap Gábor, Fodor Éva, Fodor Katus, Zsuffa Aba, Tarjányi Máté, sőt! Szivák-Tóth Viktor – vezetésével elhangzottak ugyan régi dalok is, de az újak megszólalásakor már éreztük, ez a tábor zeneileg fölülmúlja az előzőeket. (S aki ismeri eddigi történetét, annak számára ez nem kevés.)
Vasárnap tényleg nem esett. Az Ihász Laci által készített főpróbafelvételek megnézése után már mindenki az előadások lázában égett. A művelődési ház terme a sok lelkes szülő, hozzátartozó, barát érdeklődésének köszönhetően ezúttal is szűknek bizonyult – hál Istennek!
Itt és a tábor területén összesen nyolc bemutatót láthattunk. A nyitó és záró előadás a két „nagy öreg”, (bocsánat) Fodor Misi és Kis Tibi nevéhez fűződik. Misi bácsi kicsinyei szép képekkel, élénk és őszinte játékkal, valamint az általa írt, Angyalföldi Zsuzsa gitárkíséretével előadott dalokkal szereztek emlékezetes perceket mindnyájunknak. Kis Tibi ezúttal szakított saját hagyományaival, nem sumer, nem indiai, nem görög, nem is shakespeare-i tragikus történettel, hanem felszabadultan vidám játékkal szórakoztatta a közönséget. Kiderült, hogy régi segítőjével, Majsai Lacival és új munkatársával, Gál Zsófival ebben a műfajban is tökéletesen otthon érzik magukat.
A derékhad képviselői jó színvonalú, szereplőik adottságait remekül kihasználó produkciókat hoztak létre. Kulik Szilvi előadásában az egységes színpadi játék, a szép szövegmondás és Váczi Virág Pilinszky János szövegéhez kiválóan alkalmazkodó zenéje biztosította az előadás színvonalát. Kovács Éva valóban megtalálta a „Csodaszert” azonos című darabjában Slight Thomas személyében. A feszes, pontos játékot az ő alakítása még tovább emelte. Talán a legnehezebb feladatot Buzogány Márta vállalta. Nagyon fiatal szereplőkkel nyúlt vissza a görög tragédiákhoz. Ezt a nehéz terhet nem viselte mindenki egyformán, de néhány szereplő, különösen a Kreont alakító Kis Botond felnőtt a feladathoz.
Az ifjú rendezők, Kovács Zoltán és Szivák-Tóth Viktor izgalmas, új utat jártak be segítőikkel, Bálint Anettel és Kovács Annával, valamint Bálint Petrával és Fodor Évával. Mindkét előadás jelentős mértékben támaszkodott a szereplők saját improvizációira. Zoltánék darabjában inkább a nagyszerű közösségi játék és a színpadi képek domináltak, míg Viktorék előadását remek egyéni alakítások és az általuk is szerzett dalok vitték előre.
A nyolcadik előadás rendezője a „nagy visszatérő” Pap Gábor volt. Már a játéktér is jelentősen eltért a megszokottól. Aztán elszabadultak „Angyalföld fölött az égen”az esőkabátos angyalkák, sőt arkangyalok (Boda Tibor és Malik Gábor személyében), elszabadultak az éterben a csodálatos dallamok, az érzelmek; és a végén itt voltunk valamennyien Magyarországon a Nem tudhatom bűvöletében. A próbafolyamatban jó volt látni, ahogy egymáshoz értek a már-már profi vörösmartys diákok és a kevésbé képzett színjátszók, s együtt teremtették meg a katartikus pillanatokat.
Az esti bankett az ifjúság éhét, szomját csillapította, de a játékkedvét nem. Hátra volt még az Esti próba öt, ahol a veteránok, Majorfalvi Bálint és Boda Tibor bemutatták, hogy hogyan harcol egymással a rendező és a színész. Ezúttal még egy meglepetés várta a táborozókat: Szemesről átrándult Nagy Tomi és csapata, hogy egy remek Csehov-paródiával szórakoztassák a régi barátokat. Aztán a Balaton-parton újra felcsendültek a szeretett dalok.
Ez volt a legjobb tábor – mondták sokan hazafelé menet a szokásosan zsúfolt vonaton. Talán igazuk volt, de az az érzésem, hogy ezt a mondatot már többször hallottam, s azt kívánom, hogy hadd halljam minél többször még a következő években is.
(pmkult.hu)
