Április 17-én összesen 14 csoport (ebből négy inárcsi) vett részt a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó megyei bemutatóján Tökölön.
- A 9-11 évesek Jancsi-mese című előadása ezüst minősítést szerzett. A játék az Ikrek című magyar népmese alapján készült, Kovácsné Lapu Mária és Kovács Anna átdolgozásában. Rendező: Kovács Anna.
- A hetedikesek Az istenek szállása címmel egy Szivák-Tóth Viktor által átdolgozott Brecht-drámát (A szecsuáni jólélek) adtak elő, bronz minősítéssel. Rendezők: Szivák-Tóth Viktor és Fodor Éva
- A 13-14 évesek csoportja Vonzások és taszítások című darabja Varró Dániel és Lackfi János versekből, valamint a csoport improvizációi alapján készült. Rendező: Kovácsné Lapu Mária. A produkció arany minősítést kapott a zsűritől.
- A bemutatósorozat záróelőadása a 11-12 évesek improvizációiból készült játék, a Miénk az utca! volt, mely ezüst minősítést szerzett. Rendező: Kovács Zoltán
Részt vett a találkozón a KB35-ös rendezőpáros,
Szivák-Tóth Viktor és
Fodor Éva mindössze négy színjátszóből álló bagi csoportja, a
FAPIHE is. A kis létszám ellenére
Mesteremberek című előadásuk (
Shakespeare: Szentivánéji álom című komédiája alapján) nemcsak a közönség, hanem a zsűri tetszését is elnyerte:
arany minősítést érdemeltek ki.
(fotók: Bálint Petra, Illés Csaba)
gratuláció!