
Kedves Feri!
Köszönöm leveledet, és az előadást! Sajnos, volt még egy programom aznap, ezért nem tudtam maradni, meg láttam, hogy barátaitok, ismerőseitek már "körülvettek" benneteket.
Nagyon tetszett, jók vagytok, különösen a fiúk.
Az alakítások mélyen átéltek, még akkor is, ha néha hiányoznak az "eszközök", és ez a legfontosabb. Végig éreztem, hogy mély belső indulatból fakad minden szó és gesztus, hogy nagyon figyeltek egymásra. Mindezt jól segítette az éppen nem akcióban lévők elhelyezése a játéktér körül. Jó lenne, ha együtt tudna maradni ez a csapat.
Szeretnélek meghívni benneteket a 2008 májusában megrendezésre kerülő Alternatív Szkéné Találkozóra (ASZT), ahol, elsősorban, vidéken dolgozó társulatok mutatkoznak be. Az előadások a Szkéné nagytermében lesznek. Addig is szívesen látunk benneteket előadásainkon.
Még egyszer köszönöm, köszönjük az előadást!
Baráti üdvözlettel:
Regős János
Na ez szép és komoly dolog!