Hol a vége?

Pécsre látogatott a KB35 Hol a vége? című szépkorú szereplőkkel készített előadása – mely még a tavalyi, MU Színházzal közös pályázat eredményeként valósulhatott meg.

Az előadás híre eljutott Pécsre, az Apolló Kulturális Egyesület pedig nem késlekedett, meghívta a produkciót – a többnyire fiatalokból, 14-16 évesekből álló – közönség pedig nagyon elégedett volt azzal, amit kapott. Mivel nyitott előadásról van szó, így gyors visszajelzéseket kaptunk. A közönség az elejétől nagy élvezettel, és jól szórakozva fogadta az olykor nagyon is nehéz családi konfliktusokat feldolgozó helyzeteket. Ezt elsősorban annak köszönhettük, hogy a téma épp ezt a korosztályt célozza meg. Bár még ma is … Tovább…