Árpád Illés bemutatkozása

honlap-admin

Antal Klaudia: Az élet kint rekedt

Antal Klaudia: Az élet kint rekedt

forrás: http://szinhaz.net/index.php?option=com_content&view=article&id=37441:antal-klaudia-az-elet-kint-rekedt&catid=13:szinhazonline&Itemid=23

KB35 Inárcs: Engedjki! – KRITIKA

Bár az előadás közepén itt is megkapjuk a vendég szerepét, azonban nem válunk az előadás részesévé: nem érnek minket igazi kérdések, nem kapunk lehetőséget a közös játékra…

Van egy község, Inárcs, kb. 35 kilométerre a fővárostól, mely több mint húszéves színjátszói múlttal rendelkezik. 1988-ban egy pedagógus házaspár indította útnak a gyerekszínjátszást a pest megyei faluban, majd a csoport tagjai közül többen a középiskolás éveikben is folytatni akarták a munkát, ezért diákszínjátszó csoportokat hoztak létre, ma pedig már egy amatőr felnőtt színjátszó csapattal, a KB35 Inárcs Társulattal is büszkélkedhet a közösség. Az inárcsi … Tovább…

Szépkorú péntek – interjú a résztvevőkkel

Nagy sikerrel indult útjára a KB35 és a MU Színház új, szépkorúakat megszólító programja Inárcson! A színházi-közösségi alkalmakra kéthetente péntekenként, délután 4 órától kerül sor a Zrumeczkyban, időtartamuk két óra. A program nyitott: szeretettel látunk minden érdeklődőt.

Az első alkalom az emlékek jelentőségét, az értékek továbbadhatóságát állította középpontba egy költözés történetén keresztül. A történetet a résztvevőkkel közösen alakították ki a KB35 színészei, ahogyan a következő alakalom témáját is.

A visszajelzésekből (az interjú alanyai: Garajszki Jánosné, Szuróczki Mihályné, Tóth Vilmosné):

Kinek ajánlanátok a Szépkorú Pénteket?

G.T.: Minden idős embernek ajánlom, aki akar még valamit.

Sz.M.: Az idősebbekkel ugye azonos a nézőpontunk, … Tovább…

Fodor Mihály Színjátszó Tábor, Zamárdi

Fodor Mihály Színjátszó Tábor, Zamárdi

(megjelent az Inárcsi Hírmondó 2015. szeptemberi számában)

A szerény pályázati forrásokat önkéntes munkával, elköteleződéssel, hivatástudattal és lelkesedéssel pótolva 2015-ben is megszervezte a KB35 egy hetes nyári színjátszó táborát.

A visszajelzésekből:

Sorsjáték (r.: Kovács Éva)

2015_08_09___14_31_02_resize

Nos, az egyik kedvenc élményem az volt, amikor a Ki-mit-tud-ban szerepelhettem. Már önmagában megtiszteltetés, hogy nem csak adhattam a tapsot, hanem kaphattam is. A próbák nagyon tetszettek, főleg mert a Balaton-parton tehettük, amit … Tovább…

Szépkorú Péntek

Szépkorú Péntek

 

Kéthetente péntekenként
16 órától 18 óráig
a Zrumeczky Dezső Művelődési Házban

Első alkalom: 2015. augusztus 28.

A lakosság egy negyede 60 év feletti: ideje, hogy a közösségünkben nagyobb figyelmet kapjanak ők is, és azok a témák is, amelyek őket érdeklik.
Az inárcsi KB35 színészei, drámatanárai és a MU Színház klubot szervez az inárcsi (és környékbeli) 60. életévét betöltött érdeklődőknek.

Célunk a közösségteremtés, az értékek gondozása és a generációk találkozása. Azoknak ajánljuk, akik társaságra, közösségre, kulturális életre, szórakozásra vágynak. Akik szívesen ismerkednek meg történetekkel, vagy épp szívesen mesélnek maguk is történeteket. Akik fontosnak érzik, … Tovább…

Boda Tibor – 7 óra 7: Kalandvágy. Csupa nagybetűvel.

Boda Tibor – 7 óra 7: Kalandvágy. Csupa nagybetűvel.

forrás: http://7ora7.hu/hirek/kalandvagy-csupa-nagybetuvel

Június utolsó hétvégéjén, az éves rendszerességgel Inárcson megszervezett Színkavalkád fesztiválon sor került az Engedjki! című KB35 előadás munkabemutatójára. Az első akadályt megugrottuk… – Boda Tibor beszámolója.

A társulat történetében először fordul elő, hogy három projekten is dolgozunk párhuzamosan. Nagyon izgalmas, és termékeny időket élünk. A három projektet egyfelől a csoport egyre növekvő létszáma is indokolja, de a kreatív energiák alaposabb kiaknázása is ott bujkál az érveink között, ja, és a kalandvágy. Fú, az mindenképpen. Csupa nagybetűvel.

A jelenleg munkafázisban lévő előadásokat három KB35-ös tag rendezi: Szivák-Tóth Viktor, Malik Gábor, és jómagam. Színkavalkádon a Gábor által dirigált Res … Tovább…

Varga Zsófia: „A KÖZÖSSÉG SZABADSÁGOT AD” – INTERJÚ SZIVÁK-TÓTH VIKTORRAL

forrás: http://www.szinhaz.hu/interjuk/61376-a-kozosseg-szabadsagot-ad-interju-szivak-toth-viktorral

Idén júniusban negyedik alkalommal rendezték meg Inárcson a Színkavalkád Fesztivált. A találkozó csak kétnapos, tartalomban és figyelemben mégis olyan intenzív és sűrű, mintha egy hétig tartana. Van, aki csak munkabemutatót hoz el, van, aki frissen elkészült, párszor játszott előadást. Zsűri sincs, vagy még inkább: mindenki az. A főszervező KB35 társulat tagjával, Szivák-Tóth Viktorral beszélgettünk a fesztivál céljairól, a közösségi erőről és a „Fiatal Demokratikus Színházak” jövőjéről.

 Kik vannak jelen a Színkavalkádon? A fesztivál meghatározása: közösségi színházak fesztiválja. Mi a közösség szerepe?

Akik itt vannak, ugyanúgy belső motivációból csinálnak színházat, mint a profik. Némelyik csapat el is jutott … Tovább…