„Akkor itt a vége.” – búcsú a TIKK-től

Írta és szerkesztette Kiss Nóra

Február 18-án volt TIKK című darabunk tizenegyedik, egyben búcsú előadása a budapesti MU Színházban. Telt ház előtt játszottunk. A családtagok, barátok, ismerősök mellett voltak sokan, akik először láttak KB35 produkciót, és jöttek az előadás nagy rajongói, akik már sokadszorra nézték meg a darabot.

„Olyan témát kerestünk, ami aktuális és fontos számunkra.”

Kovács Anna így emlékezik vissza a TIKK keletkezésére: „Eredetileg azt a régi előadásunkat akartuk felújítani (Müller táncosai), amivel igazi amatőr felnőtt színjátszó társulattá váltunk, de elég hamar rájöttünk, hogy már nem érdekel minket a téma, nem aktuális számunkra, így elvetettük. Kerestünk egy olyan témát és formát, ami ma aktuálisabb, fontosabb a számunkra, és ez lett az oktatás és az improvizáció. Ez a döntési folyamat az alkotói szabadságot, közös döntést jelenti számomra. Ennek az eredettörténetnek köszönhető, hogy Bálint Petra kivételével az első KB35-ös generáció még megmaradt tagjai játszanak az előadásban. Így, ha nem is a régi előadással, hanem egy újjal, de valahogy mégis emléket állít a kezdeteknek, és keretbe foglalja az elmúlt 11 évet.”

Fotó: Illés Árpád

„A problémákat nem egy külső nézőpontból, hanem belülről átélve, empatikusan közelítettük meg.”

A TIKK esetében megkerülhetetlen személyes érintettségünk a témában. A játszók közül sokan tanárok, vagyunk páran, akiknek pedagógusok a szülei. Ebből a helyzetből eredő félelmeink, kételyeink, tapasztalataink, történeteink, ambivalens érzéseink lenyomata a darab. Fodor Éva ezt így fogalmazta meg: „Gimnáziumi tanárként számomra terápiás jellegű volt a sok tapasztalatcsere és hogy kipróbálhattunk többféle tanártípust, jó volt együtt nevetni magunkon, és fontos volt, hogy a problémákat nem egy külső nézőpontból, hanem belülről átélve, empatikusan közelítettük meg. Sok volt ebben a szeretet, pedagógus szüleink (nekem is kettő volt belőle), tanáraink, kollégáink iránt. Élveztem, hogy ilyen bátran nyúlunk a témához, és szívesen beszélgettem erről.”

„Mi a mi felelősségünk ebben az egészben?”

Bálint Anett hozzátette: „Amikor elkezdtük próbálni, soknak, fullasztónak éreztem, hogy péntekenként is „tantestületben” vagyok. Mivel többen civilként is tanítunk, saját tapasztalatokból, élményekből, ismerős tanártípusokból, mindennapi problémákból indultunk ki, de szerencsére a terápiás jellegen hamar túljutottunk. Büszke vagyok arra, hogy improvizációkból ilyen párbeszédek, monológok születtek. (Gyakran elcsodálkoznak a nézők, ha kiderül, hogy ennek az előadásnak nincs és nem is volt szövegkönyve.) Ezért élők a figurák, a helyzetek. Úgy érzem, sokszor hálásabb színészi feladat a saját magunk által rögtönzött szövegek, helyzetek megélése. Fontosnak és még mindig aktuálisnak tartom a témát is: hogyan hat a mindennapi életünkre, munkánkra, az egyéni szabadságunkra a hatalom, hogyan hatunk mi egymásra, mi a mi felelősségünk ebben az egészben.”

Fotó: Illés Árpád

„Egymásra figyelés, koncentráció, demokratikus működés”

„Viszonylag kevés és koncentrált próbán raktuk össze az előadást. Ehhez nagy egymásra figyelésre, koncentrációra volt szükség. Ehhez társult a demokratikus működés, vagyis, hogy tényleg mindenkinek az ötletét, észrevételét igyekeztünk meghallgatni, és azt beleépíteni az előadásba. Emiatt bizonyos részeknél (például a befejezés) elég sokat időztünk, mert nehezen egyeztünk meg benne. Látszólag ez így lehetetlen, és tényleg annak tűnik, de valahogy sikerült, ami szerintem kegyelmi állapot, és nehezen megismételhető”– emelte ki Kovács Anna.

„Nemcsak a tanárokról szól.”

Mi – akik nem tanárként dolgozunk – nemcsak családi érintettségünk miatt nem éreztük kívülállónak magunkat, hanem mert saját munkahelyeinkről is ismert helyzetek kerültek elő: a kreatív energiákat gyilkoló, vízfejű, lomha, konzervatív, központosított döntéshozatali mechanizmusok, az adminisztráció szintjén elhaló újítási kísérletek minket is bénítanak. Nem beszélve arról, hogy az oktatás nemcsak a tanárok, diákok ügye, hanem az egész társadalom életminőségét meghatározó közügy. „Számomra a TIKK bár tanárok szerepelnek benne, nemcsak a tanárokról szól, hanem minden munkaközösségről, ahol emberek kerülnek kapcsolatba egymással. Nagyon jó élmény volt összehozni egy előadást, ami a közösségről – azon belül is az egyének életéről – szól, és nemcsak egy életútról, ahol egyszerűen csak megmutatjuk, hogyan létezik az egyén az adott rendszerben. Számomra a TIKK arról szól, hogy a rendszer és az egyén ugyanannyira fontos tényezője az életnek, és mindkettőn múlik, hogy jó vagy rossz dolgok történnek” – egészítette ki ezt a gondolatot Ordasi Gábor.

Fotó: Illés Árpád

A 2014. júniusi munkabemutatón még nem érkezett meg a darab végén a Tanasszony, a TIKK igazgatója. Az inárcsi Színkavalkád Fesztivál közönségének visszajelzései, hiányérzete alapján került az előadásba a Fodor Katalin által játszott figura. A Katus által megzenésített köznevelési törvény a TIKK egyik kuriózuma. „A zongorázás nem, de a zongorával való fellépés gyakran nagy stresszt okozott nekem, bár próbálni, belülről nézni a TIKK-et nagyon szerettem. Különösen a karakterek fő vonásait, aztán azok árnyalását, csiszolását volt jó megfigyelni a munkafolyamat során. Gyakorlatilag ezzel a darabbal kerültem be a KB35-be, ezért másféle érzelmi kötődésem van hozzá, mint a többi előadásunkhoz. Bár fiatalnak érzem magam a Tanasszony szerepéhez, a kis játékomat a végén idővel egyre könnyedebben és magabiztosabban tudtam hozni. Ez idővel meggyőzött arról, hogy friss KB35-ösként és a korkülönbség ellenére is helyem van az előadásban” – meséli Katus

Fotó: Illés Árpád

„Együttlélegzés a közönséggel”

Furcsán éreztük magunkat a februári előadás előtt, ismeretlen volt számunkra, hogy tudjuk ez lesz az utolsó. „Szerettem, hogy a közönség mindig nagyon élénken, érzékenyen reagált a színpadon történtekre. Az utolsó előadáson is érzékelhető volt ez az energiaáramlás, együttlélegzés. Fontos volt, hogy méltó legyen a búcsú. Az lett. Kicsit el is érzékenyültem a végén. Ezt is most tanuljuk, hogy milyen egy két-három éve játszott előadást elengedni” – mondta Bálint Anett. A társulat eddig egyszer élt át hasonlót. Éppen a TIKK-kel párhuzamosan futott, a csapat másik fele által készített Életben ragadtak nemzeti színházi fellépése volt ilyen. Korábbi darabjainkat nem búcsúztattuk el, egyszer csak nem játszottuk őket többet. Általában azért, mert nem volt rá lehetőségünk. Vidéki fesztiválokon, Inárcson, és ha nagy szerencsénk volt egy-két alkalommal Pesten tudtuk előadni őket. Aztán 2014-ben megváltozott minden azzal, hogy a Mohácsi János – Jászai Mari-díjas rendező, Érdemes művész – által vezetett zsűri Titanic című előadásunkat fődíjjal jutalmazta a balassagyarmati Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napokon. Majd Szivák-Tóth Viktor a TIKK előadás tervével – amihez Mohácsi János írt ajánlást – díjat nyert a II. TITÁNium Színházi Szemlén.

II. TITÁNium Színházi Szemle MU –díjas előadása

„Emlékszem, amikor megjelent a pályázati felhívás, akkor arra gondoltam, erre beadhatnám a koncepciót. Bár nem sok esélyt láttam benne. Összesen négy tehetséges fiatal kaphat lehetőséget koncepciója megvalósítására, és együtt pályáznak azok a fiatalok, akik nemrég végeztek valamely színművészeti egyetemen, azokkal, akik ilyen végzettséggel nem rendelkezve, a gyakorlatban foglalkoznak színházzal, csoportot, műhelyeket vezetnek, önálló rendezéssel állnak elő. Akkor még egyáltalán nem hittük, hogy ebben a körben megálljuk a helyünk. Amikor megtudtam, hogy hatvanegyen adtuk be a négy helyre a pályázatot, teljesen le is mondtam bármilyen esélyről. Csakhogy az elbírálás félidejénél felhívott Kulcsár Viki – a Jurányi Ház vezetője, a FÜGE elnöke -, hogy bemennék-e egy kis beszélgetésre, hogy jobban láthassák, miről is van szó. Bementem, elmondtam, hogy civilek vagyunk, vagyis amatőrök, ne számoljanak olyan színészi teljesítménnyel, mint amit megszoktak. Elmondtam, hogy mitől látom különösen értékesnek ezt a fajta közösségi alkotómunkát, hogy nálunk senki nem áll színpadra úgy, hogy nem ért egyet az előadással, hogy azokhoz a témákhoz szólunk hozzá produkcióinkkal, amelyekhez valóban valami fontos dolgot tudunk hozzátenni, ez számunkra társadalmi felelősségvállalás. Az előadások nem csak önmagukban fontosak, hanem az Inárcsi Színjátszás keretében, vagyis hozzáértve a gyerekekkel való foglalkozásainkat. Aztán kiderült, hogy nyert a TIKK, Erős Balázs le is csapott rá, hogy neki ez kell, ő pont ilyen színházat szeretne építeni a MU Színházból”– meséli Szivák-Tóth Viktor.

Fotó: Illés Csaba

 

Amatőr színjátszó társulatból független színház

A TIKK nagyon fontos szerepet játszott abban, hogy a KB35 amatőr színjátszó társulatból független színházzá váljon, ami figyelmet és elismerést kap a színházi szakmától és – ami ennél is fontosabb – a közönségtől. A díjnak volt köszönhető, hogy gyökeret verhettünk a MU Színházban. Ez tette lehetővé, hogy egy évben párhuzamosan több új előadást is készítsünk, amihez persze az is kellett, hogy a társulatból többen elvállalják a rendezői szerepet. Bővülhetett a csapat is, hiszen a több előadás több játéklehetőséget jelentett. Így ma már repertoárunk van, 2014 óta hat darabunk került fel a MU Színház műsorára, a jövő évadra is tervezünk újabb négyet. „A MU-ba idén már úgy vittük, hogy tudtuk, hogy ez lesz az utolsó évadja a TIKK-nek. Erős Balázs, a MU igazgatója még idén januárban is, amikor a következő évadot terveztük, megpróbált lebeszélni erről, persze megérti, hogy kell a hely a többi produkciónknak, és hogy évi 15 előadásnál többet nem tudunk vállalni, csak nagyon fontos és jó előadásnak tartja, szóval ránk bízza, csak úgy mondja, hogy tényleg?” – idézi fel Viktor.

A darab próbafolyamatában Lapu Mari még velünk volt. Lánya, Kovács Anna így emlékezik vissza erre az időszakra: „A TIKK fontos még személyesen is, mivel ez az utolsó előadásunk, amiben édesanyám még alkotóként részt vett. Az első félév próbáin sokszor ott volt, elmondta saját tapasztalatait, véleményét, illetve néhány közös improvizációban részt is vett, ami még különlegesebbé teszi ezt a munkafolyamatot. Így ez a búcsú, tőle is búcsú számomra.”

Fotó: Illés Csaba


KLIK-ről, indíttatásról

Szivák–Tóth Viktor

Amikor a 2013-14-es tanévben létrehozták a KLIK-et, az egyik kedves iskolaigazgatóm felkereste a tankerületi vezetőt, hogy segítségét kérje az átalakulásban, mit hogyan lenne érdemes, hogyan lehetne kialakítani az együttműködést. „Értsd meg, mi nem segítünk, hanem ellenőrzünk” – elég tömör volt a válasz.

Akkor óraadóként is dolgoztam egy iskolában, és észrevettem, hogy második hónapja nem jött fizetésem. Gondoltam, megkérdezem az igazgatót, aki elmondta, hogy sajnos, az óraadóknak késik a fizetés, és hogy azoknak sem érkezett meg, akik félállásban vagy azt meghaladó óraszámban, részmunkaidőben dolgoznak. Elmondta, hogy járt már a tankerületnél, és kifejtette aggodalmát, hogy az érintett tanárokkal és családjukkal, adott esetben iskolakorú gyermekeivel vajon mi lesz most, főleg, ha a helyzetet rontja, hogy mindkét szülő tanár? „Értsék végre meg, hogy nincs pénz!” – jött a tömör válasz.

Ebben a helyzetben a KLIK úgy döntött valamit tenni kell. Mivel pénz nincs, ezért inkább valami olcsó, de látványos dologra lenne szükség. Mondjuk, tüntessünk ki tanárokat, azoknak az is elég, és csak az oklevelek nyomtatási költségét kell rászánni az egészre. Az intézmények vagy az önkormányzatok biztosítsanak ingyen helyszínt, és a művészeti iskolások ingyen műsort, hogy ki is nézzen valahogy az esemény. Ez remek ötlet, szólítsuk fel az iskolák igazgatóit, hogy javasoljanak kitüntethető kollégákat. Azt majd a KLIK eldönti, hogy ki igazán érdemes.

Így járt Lapu Mari is, meg én is, kitüntetnének minket, a kitüntetésünkre készítsünk már valami műsort is ingyen, vagy legalább hozzunk el egy versmondót, és noha a kitüntetés nem pénzjutalom, abban a megtiszteltetésben lesz részünk, hogy magával Hoffmann Rózsával foghatunk kezet.

Mari nyelte az ideget pár hétig, én sem tudtam nyugodni ettől, aztán mondtam, hogy én ezt a kitüntetést nem veszem át. Aztán Mari felvilágosított, hogy persze, ő is így van ezzel, csakhogy… A kitüntetetteket az iskolaigazgatóknak kellett ajánlaniuk, így aztán rajtuk csattan az ostor, és ha a tanárok sokat ugrálnak, könnyen el lehet mozdítani egy-egy igazgatót, és helyébe egy sokkal megfelelőbbet találni – csakhogy az már nekünk nem fog megfelelni.

A KLIK a szolidaritásunkra épített, így nem a szolidaritás hiánya, hanem annak kihasználása legitimizálta az önkényeskedéseit.

Mondtam Marinak, hogy jó, de akkor csináljunk ebből egy darabot, különben belebetegszünk. Így indítottuk el a TIKK-et.

A KLIK idén új szervezetnek adta át felhalmozott és megoldhatatlanná vált problémáit, melyek más keretek között élnek és fejlődnek majd tovább – csak Marit temettük el közben, és a TIKK-et.

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.