Új tag a KB35 társulatban

Interjú Villant Bálinttal

Az elmúlt évek tagfelvételei után az egymással párhuzamosan futó projektekben átalakuló közösséget nem terveztük bővíteni. Az Engedetlenek című előadásunk Frondosójára azonban szükségszerűvé vált, hogy kívülről kérjünk meg valakit, mivel Talapka Gergő nem vállalta egyetemi tanulmányai miatt a sok archaikus, verses szöveggel járó szerepet. Perényi Balázsra, az előadás rendezőjére bíztuk a választást. Ő hozta le Inárcsra Bálintot, aki nagyon hamar egy lett a KB35-ből.

  • Hogyan kért meg Balázs, hogy játssz velünk a darabban?
  • Emlékszem, felhívott, hogy akar valamit kérdezni. Pár napon belül összefutottunk valamiért, akkor leültetett, és szerintem úgy negyven másodpercben összefoglalta, hogy van ez a nagyon tehetséges inárcsi társulat, hogy a Lope de Vegától a Fuente Ovejunát, hogy viszonylag nagyobb szerep és hogy lenne-e kedvem péntek esténként. Mondtam, hogy persze és utána talán még megkérdeztem, hogy „bocs, még egyszer, mit is játszunk?” Aztán beszéltünk másról. Ez azt hiszem szerdán történt, úgyhogy csütörtökön elolvastam a darabot, pénteken meg jöttünk próbálni.
  • Milyen volt az első közös próba? Nehéz volt feloldódni, beilleszkedni?
  • Először jártam Inárcson. Miután lehajtottunk az M5-ről, azért adtam magamnak pár percet izgulni. Ismertem a KB35-öt egy kicsit, mert már láttam egy előadásotokat, a Titanicot, igaz ez szerintem 2014-ben lehetett. Azért pár arcra emlékeztem. Az iskolában volt az első két próba, amin részt vettem, szóval azt hittem ott próbál a társulat, egy ideig nem is tudtam, hogy van Inárcson művház. Az első próba előtt véletlenül kapásból bementem a női mosdóba, ott találkoztam először egy KB35 taggal személyesen.  Aztán sorban bemutatkoztunk a sok emberrel. Próba ruhába öltöztem és elkezdtünk játszani, ismerkedni. A próbán, volt, hogy a saját szerepünk egyik sorát kellett kiválasztani, hogy azzal játsszunk és én elnéztem a sort és másét választottam. Mire kapcsoltam, láttam, hogy többen is észrevették, de udvariasan nem szóltak. Ez apróság, de nekem elég kínos volt.  Akkor oldódtam fel, amikor kis csoportokban külön mentünk jelenetekkel foglalkozni. Körbe ültünk páran és a többiek elkezdték velem tanulni az egyik, kicsit hosszabb szövegrészemet, úgy, hogy a körben mindenki elismételte az addig megtanultakat és hozzá tett egy sort és jött a következő. Ezt csinálgattuk türelmesen, jókedvűen. Azért meg voltam illetődve rendesen – szerintem ennél komolyabb munkát nem tudtam volna végezni akkor, szóval ez a segítség igazán figyelmes volt. Jól esett. Sokat mosolyogtam, könnyű volt kedves emberekre mosolyogni. 
  • Milyen volt számodra az alkotó folyamat?
  • Végig nagyon könnyed volt. Balázsban vakon megbízom és a társulat is könnyen megnyert. Szerintem odaadóan, nagy alázattal dolgoztok, egymásra kíváncsian. Nyitottan az impulzusokra. Figyeltek, és sokat kérdeztek. Olyan kivételes mikor egy színházi próbán mindenki „ready” – motivált és éhes a munkára. Sokat lehet tőletek tanulni. Engem igazán ez érdekelt a KB35-ből, hogy hogyan dolgoztok. Azóta megtapasztalhattam az erényeiteket közösségként is. Tele vagytok szeretettel, nagyon jó veletek. Az Engedetlenekre igazán büszke vagyok, nekem nagyon tetszik. Felelősnek, bátornak és valóban élő színháznak tartom. 
  • Mi is nagyon megszerettünk, ezért el is hívtunk nyáron Fonyódra, a színjátszó táborba. Hogy érezted magad?
  • Megtiszteltetésként tartom számon. Az izgalmas munka mellett, azt is reméltem a tábortól, hogy végre igazán lesz lehetőség barátkozni a társulat tagjaival. Na, ebben tévedtem, ugyanis azon a héten mindenki szétdolgozta magát. Ha túlozni akarnék, azt mondanám, alig láttam néhányótokat esténként. Én a legfiatalabb színjátszók alkotta csoportban dolgoztam asszisztensként, és hú de örülök, hogy így alakult. Fodor Éva vezette a csoportot, kivételes munkát végzett! Azt nem tudtam pontosan, hogy mi lesz az én feladatom és aggódtam előtte, hogy megfelelek-e. A hét végére azért megtaláltam a helyem. Azt hiszem, nagyon megszerettük egymást a gyerekekkel. Sokszor hiányoznak! Volt már azóta, hogy helyettesítettem egy próbán. És volt olyan is, hogy korábban utaztam le pár órával Inárcsra, hátha valamelyikükkel összetalálkozom. Bejött! Várom, hogy lássam őket jövőre! Ebből lehetne rendszer! 
  • Te is gyerekkorod óta színjátszol?
  • Ötödik osztályos koromtól érettségiig Waldorf iskolás voltam. A Waldorfnál jobb dolog diákkal aligha történhet véleményem szerint. Általános iskolában minden évben az osztályommal bemutattunk egy előadást. Egyébként is sokat szerepeltünk. Hónap ünnepek és évszak ünnepek kísértek végig egy-egy tanévet. Ezek közös, az iskola összes osztályát érintő ünnepségek – bevonultunk, ahányan voltunk, diákok, tanárok, sokszor a szüleink az Euritmia terembe vagy a tornaterembe, ahol elfértünk. Minden osztály készült valamivel: énekeltünk kórusban, mindenki furulyázott, aki tanult más hangszeren játszani, játszhatott azon is. De úgy rémlik, hogy nem csupán zenéltünk: zsonglőrködtünk, talán szavaltunk is, bár lehet, hogy rosszul emlékszem. Egymás nézői voltunk, végül is. Valamiért úgy rémlik, hogy ettől akkor mindenki boldog volt.  A rendszeres színjátszás iránti vágyam akkor foganhatott, amikor hetedikben a Szentivánéji Álmot csináltuk az iskola hátsó kertjében, egy fa alacsony ágai alatt, waldorfos selymeket lengetve. Én az egyik mesterembert bohóckodtam ízléstelenül és lelkesen.
  • Milyen meghatározó élményeid voltak, amik a színészet felé tereltek?
  • Tizenöt voltam, amikor elkezdtem színjátszani. Gödöllőre mentem gimnáziumba és pár osztálytársammal elkezdtünk járni a gödöllői művházba, a Club Színház diákszínjátszó csoportjába. Már előbb is akartam volna színjátszóra járni, csak nem néztem utána, hol lehet. Az egyik új osztálytársam Gödöllőn pedig már eleve járt, szóval köszi Kata. Nagyon szerettem! Nem Katát, a színjátszót. Másba voltam szerelmes, sajnos nem jött össze. A csoporttal öt éven át maradtunk együtt és aztán elváltunk. Nagyjából egyszerre érettségiztünk – akkortájt.
  • Szerintem a gimnáziumi éveim közepe fele találhattam ki, hogy én a Színművészetire szeretnék jelentkezni. Nem is nagyon gondolkoztam máson. Nagyon nem vettek fel, vagyis rögtön kirúgtak. Helyette egy barátom ajánlására a Keleti István Művészeti Iskolába (KIMI) jelentkeztem, ez egy OKJ-s színész II. képzés. Kijártam a három évet, színész oklevelet szereztem és tanultam bábozni is.
  • A Kolibri Színházban töltötte az osztályom a színházi gyakorlatot. Így utólag, ez nekem sokszor nehéz volt. Küzdöttem, hogy megfeleljek végig. Úgy éltem meg, hogy egy tömegként vagyunk kezelve mi, a stúdiós hallgatók, vagyis az osztályom. Azt hiszem ez a realitás, de lehetne ez máshogy! Az egyik előadás után az egyik színész megengedte magának a következő viccet: „Lejárónak (lejáró próbának) jó volt.” Alig túlzott, a figyelem és az energiaszint félelmetesen alacsony volt végig a színpadon. Lassú és fáradt nyár eleji – évad végi előadás ért véget éppen. Szégyenlem magam érte, mert – bár alig – én is a része voltam, mondjuk szerintem nem a felelőse. Annyiban maradnék, hogy egyre taszítóbb számomra ez a gépies, fásult „kőszínházi dara”, amit tapasztaltam. Össze vagyok zavarodva. A KIMI mellett egyébként minden évben jelentkeztem a Színművészetire, volt, hogy közel voltam, hogy bekerüljek. A kaposvári egyetemre felvettek színész hallgatónak, de oda meg nem mentem végül.
  • A KIMI-ben ismerkedtem meg Perényi Balázzsal, az Engedetlenek rendezőjével, aki színészmesterséget és színháztörténetet tanított az osztályomnak. Többször is volt szerencsém dolgozni vele azóta. Elhívott a Vörösmarty Mihály Gimnáziumba, hogy dolgozzak az akkori drámás osztályával. Mint asszisztens, majd színjátszó töltöttem ott két remek évet – dolgozni szerető, tehetséges fiatalok mellett. Részem lehetett egy végig inspiratív munkafolyamatban, éhesen, de türelmesen és kitartóan keresgélő csapattal. Menő volt. 
  • Milyen darabokban játszottál?
  • Egyszer csináltam viccből egy listát minden eddigi szerepemről, de még a Waldorf iskolásokat is bele írtam. Aztán végül is a mai napig frissítem, úgyhogy bekerült az Engedetlenek is. Az előadás címe mellé odaírom a szerep nevét és kábé ennyi. Hosszútávú célom egyébként az előadások rendezőivel kiegészíteni. Ha csak a szerepneveket olvasom, azon néha el tudok röhögni. Elmondok csak párat: Pál gazda, rocker csávó, Virtuális Timóteus, A FÉRFI, tetű, Kancsal Simon, a Játékmester segítője, Rút Kiskacsa, Frondoso… Na, vannak jók! Szóval, felírtam a Waldorf iskolásokat, a gödöllői színjátszós előadásokat. Aztán voltam egy évet a Katona József Színház egyik ifjúsági csoportjában. Volt a KIMI-ben sok-sok vizsgaelőadásom, két csöpp szerepem a Kolibri Színházban. Játszottam Vörösmarty-s diákokkal, tavaly februárban aztán megismerkedtem veletek, a KB35-tel.
  • Mi volt az a pont, amikor eldőlt benned, hogy nemcsak az Engedetlenekben szeretnél velünk játszani, hanem az új projektjeinkben is szívesen részt vennél?
  • Az Engedetlenek próbafolyamata győzött meg, hogy a részemről jönnék, ha lehetne. Mikor lementem a táborba, azért már reménykedtem, hogy ennek az is lehet a vége, hogy befogadtok. Egymás és a munka iránt elkötelezett, világos és általam nagyra becsült értékrendű alkotóközösségnek látom a KB35-öt. Hálás vagyok, hogy veletek próbálhatok hétről hétre! 
  • Nyár végén a társulat egy kisebb csoportja belekezdett egy színházi-nevelési projektbe, aminek keretében elkészült egy drámapedagógiai foglalkozás középiskolás diákok számára. Milyen volt részt venni benne?
  • Én nagyon megszerettem. A nyáron egymás lakásain hét napot próbáltunk rá egyhuzamban. Nyár óta pedig havonta kerítünk neki egy-két plusz próbanapot. Nagy szabadságban készítettük az előadást. Kötetlenek maradtak a szerepek. Gyorsan egymásra hangolódtunk és sok mindenre jutott idő: sokat beszélgettünk, asszociáltunk, jeleneteztünk, kézműveskedtünk is – kísérleteztünk. Szerintem mindannyian nagyon élveztük végig. Kilencen gondolkodtunk együtt és egyben volt a világ. Decemberben jutottunk el az előadással először egy gimnáziumba. Úgy tűnt, hogy valamit eltalálhattunk vele, szerintem végig érdekelte a diákokat, és értették, hogy mit akarunk mondani. 
  • Hogy látod a KB35-ös jövődet?
  • Sok munkát látok és barátságokat!

Az interjút készítette: Kiss Nóra

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.