Antal Klaudia: Az élet kint rekedt

forrás: http://szinhaz.net/index.php?option=com_content&view=article&id=37441:antal-klaudia-az-elet-kint-rekedt&catid=13:szinhazonline&Itemid=23

KB35 Inárcs: Engedjki! – KRITIKA

Bár az előadás közepén itt is megkapjuk a vendég szerepét, azonban nem válunk az előadás részesévé: nem érnek minket igazi kérdések, nem kapunk lehetőséget a közös játékra…

Van egy község, Inárcs, kb. 35 kilométerre a fővárostól, mely több mint húszéves színjátszói múlttal rendelkezik. 1988-ban egy pedagógus házaspár indította útnak a gyerekszínjátszást a pest megyei faluban, majd a csoport tagjai közül többen a középiskolás éveikben is folytatni akarták a munkát, ezért diákszínjátszó csoportokat hoztak létre, ma pedig már egy amatőr felnőtt színjátszó csapattal, a KB35 Inárcs Társulattal is büszkélkedhet a közösség. Az inárcsi színjátszó hagyomány lényege nem a bemutatott előadásokon keresztül, hanem a közösségépítés felől ragadható meg. A KB35 is közösségi színházként definiálja magát, a színházra olyan közösségi térként tekint, ahol bárki hangot adhat véleményének, és szabadon alkothat – olvashatjuk a társulat honlapján.
A közösségi színházi előadásoknál a legfontosabb szempont talán a témaválasztás, hiszen azon keresztül kerülhet bemutatásra egy adott csoport és az őket foglalkoztató kérdések, problémák. Éppen ezért tűnt például telitalálatnak az oktatásügy a KB35 tavalyi évadban bemutatott TIKK című előadásában: a produkció alkotói közül többen érintettek tanári és drámapedagógusi foglalkozásuk révén, illetve alig akad olyan néző, akinek az életére ne lenne valamilyen hatással egy új oktatási kormányrendelet. Azonban a társulat legújabb bemutatója – melyet rendezőként Boda Tibor jegyez – azEngedjki! éppen a témaválasztáson bukik meg.
Az előadás kiindulópontja: Kárpáti Péter Szörprájzparti című darabjának hétköznapi főhőse a(z ott)hontalanság érzésével és szeretetéhséggel küzd. Nem a nőkbe, hanem a szerelembe szerelmes, folyamatosan ingázik a barátnői és azok lakásai között, előbbieket állandó halálfélelmével traktálja. Képtelen a szakításra – legyen szó párkapcsolatról, vagy egy boltról – mivel nem tudja elviselni, hogy valakinek elveszítse a figyelmét és szeretetét. Az Engedjki! című előadás a választás nehézségére fókuszál, arra, hogy a döntéshozás a legnagyobb szabadság mellett a legnehezebb terhet is jelenti. A kérdés hol a barátnők személyében, hol két sörmárkában ölt testet: Borsodi vagy Soproni, a Damjanich vagy a Nefelejcs utcai lány? A két barátnő – akiket a Bálint Petra és Bálint Anett testvérpáros alakít – megszólalásig hasonlít egymásra: első pillanatban meghökkentően, majd humorosan hat ez az egyezés, utána viszont csak a kérdés elbagatellizálódásához járul hozzá, mivel nem csak a külső, hanem a belső jegyek alapján is nagyon nehéz megkülönböztetni a két lányt. Mindketten egyformán idegesítők és elviselhetetlenek, természetes, hogy az ember megpróbál elmenekülni előlük. Talán az árnyaltabb jellemábrázolás segített volna megértenünk azt, hogy főhősünknek miért is ennyire nehéz választania a két lány közül.

engedj1

Fotók: Illés Árpád, Illés Csaba

Boda Tibor tehát a szakítópróbát emeli ki a Kárpáti-műből, amit megtold egy erős metafizikai szállal. Kárpáti darabjában (és rendezésében) is megjelenik a Mackósajtot felszolgáló Medve képében a Halál, azonban a jelenléte az élet abszurditására, illetve az élet alapvető kérdéseire hívja fel a figyelmet. Boda rendezésében azonban még a Fiú legjobb barátja, Nyúl is a Halál/Teremtő Angyalaként jelenik meg – „viccesen”: Playboy feliratú pólóban. A Medve (Bozsoky Roland) és a Nyúl (Boda Tibor) többször megszakítja az előadást, egyrészt hogy megszólítsanak minket (azonban igazi kérdést nem intéznek felénk, csupán nézőtéri székünk átrendezését kérik tőlünk), másrészt megpróbálják rábírni a Fiút, hogy döntsön már, hiszen ahogy a Halál, úgy a választás is elkerülhetetlen. Erre figyelmeztet Medve öntőkanala is, melyet az előadás során többször előhúz a zsebéből, utalva ezzel Ibsen Peer Gyntjére, amelyben a Gomböntő közli a főhőssel az isteni ítéletet, hogy tudniillik mivel sem a mennyhez, sem a pokolhoz nem tartozik, a sorsa az öntőkanál. A Medve – Nyúl pároshoz csatlakozik Róka (Jobbágy Kata) is, aki „ravaszdi” módon, csábítással igyekszik döntésre bírni a Fiút. Az előadásban emellett szerepel egy kórus is, melynek tagjai fehér ruhás angyalokként különböző popslágerekkel – Kovács Kati: Most kéne abbahagyni; Groove House: Hajnal; Bee Gees: Stayin’ Alive; Pharrell Williams: Happy – festik alá a történéséket.

engedj2

A Peer Gynt főhőse külön jelenetet is kap az előadásban: a Fiú a szakítópróba során egyszer csak felölti magára Peer jelmezét. A jelenet csupán annyi előzménnyel bír, hogy a Fiú egyik barátnője a Peer Gyntöt olvassa. Erőltetetten hat a Fiú és Peer egymással megfeleltetése: Peer nem a döntések elől menekül, sőt, egyáltalán nem menekül, hanem önmagát keresi, Solvejg pedig a szeretetével képes lenne megmenteni Peert, azonban a Fiút az előadásban megjelenő lányok maximum a Halálba kergethetik.
A Szörprájzparti erőssége többek között abban rejlik, hogy rólunk, hétköznapi emberekről szól: a történet bárkivel, bármelyik budapesti albérletben megeshet. Mindezt pedig Kárpáti Péter a lehető legköznapibb formában és sallangmentes nyelvezeten meséli el. Boda Tibor erőltetetten és feleslegesen tűzdeli tele az előadását intertextuális utalásokkal, illetve hozza be a metafizikai szálat: ezekkel az eszközökkel csak még jobban elidegenít minket a látottaktól.

engedj3

Bár az Engedjki! nem közösségi színházi előadásként van feltüntetve, a KB35 társulatától – főleg a TIKK után – azt várná az ember, hogy közösségi élményben lesz része, amihez ráadásul a Szörprájzparti tökéletes alapot is biztosítana, hiszen a darab alapszituációja szerint a nézők a főhősnek szervezett meglepetés buli vendégei. Bár az előadás közepén itt is megkapjuk a vendég szerepét, azonban nem válunk az előadás részesévé: nem érnek minket igazi kérdések, nem kapunk lehetőséget a közös játékra, ráadásul a térelrendezés is csak a nézői szerepünket erősíti fel. A MU stúdiószínpadának egyik sarkában rendezik be a szobát, amelyre – jobb esetben, mivel így látunk is valamit – dobogóról tekinthetünk le. Többször megkérnek minket, hogy a következő jelenethez rendeződjünk át, ami csupán tornagyakorlatnak ér fel, hiszen attól se nem látunk jobban, se nem kerülünk beljebb a történetbe. Végül a meglepetés bulin az előadás terében, a szőnyegen foglalunk helyet, de ekkor is csupán biodíszletek vagyunk.
Az előadás sötétekkel folyamatosan jelenetekre van tagolva; a színészek játékán pedig nem érezhető, hogy őket foglalkozató témáról lenne szó, csupán szépen betanult szerepek és karakterek színrevitelét látjuk. A Szörprájzparti„életdráma”, éppen ezért a Kárpáti rendezte előadás (2009) mellőzött minden színháziasságot, a KB35 produkciójába azonban – úgy tűnik – nem engedték be az Életet.

Engedjki! (KB35 Inárcs Társulat)
Rendező: Boda Tibor.
Szereplők: Talapka Gergő, Bálint Petra, Bálint Anett, Boda Anna, Bozsoky Roland, Boda Tibor, Jobbágy Kata, Fodor Katalin, Barta Gyöngyi, Lajkó Nóra, Ordasi Gábor, Presenszki Gábor.

MU Színház, 2015. október 25.

Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Árpád Illés bemutatkozása

honlap-admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .