Pest Megyei Fodor Mihály Színjátszó Tábor – felhívás

Zamárdi színjátszó tábor

Fodor Mihály Pest Megyei Színjátszó Tábor, Zamárdi Jelentkezőket vár a Zamárdiban 2014. augusztus 4. és 11. között huszonkettedik alkalommal megrendezésre kerülő Fodor Mihály Pest Megyei Színjátszó Tábor. A táborba érkező játszók korosztály szerint alkotnak egy-egy csoportot -, a különböző színjátszó műhelyek találkozása mellett az új barátságok létrejöttéhez is teret kínálva ezzel. A csoportok az ország élvonalába tartozó drámapedagógus-rendezők, valamint zenei és színházi mozgás-trénerek segítségével egy hét alatt létrehoznak egy-egy előadást. Az együtt töltött időben az alkotásra, a közösségre és a játszók fejlődésére kerül a hangsúly, miközben a világból is több mindent értünk meg közösen. A jó hangulatú próbákat változatos közösségi szabadidős programok, és persze a közeli Balaton-parti szabad strand egészíti ki.
A tábor ára 39 000 Ft/fő, mely tartalmazza a programok mellett a szállás, és a napi háromszori étkezés költségeit is. A tábort idén a KB35 Inárcs és a Zrumeczky Dezső Művelődési Ház szervezi.
Csoportvezetők: Fodor Éva, Kis Tibor, Kovács Éva, Kovács Zoltán, Kovácsné Lapu Mária, Majsai László, Pap Gábor, Szivák-Tóth Viktor
A szabadidős programok színvonalát és hangulatát a KB35 Inárcs fiatal felnőtt színjátszói – egykori gyerek- és diákszínjátszók – biztosítják. Jelentkezni 7 éves kortól lehet az alábbi e-mail címen: kovacs.lapu@gmail.com
A táborhely: http://pmgyia.hu/zamardi-gyermek-es-ifjusagi-tabor.html

Pest Megyei Fodor Mihály Színjátszó Tábor

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .