VI. SZÍNKAVALKÁD KÖZÖSSÉGI SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ

VI. SZÍNKAVALKÁD KÖZÖSSÉGI SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ

PÉNTEK

16.30 Megnyitó

16.40 Soltis Lajos Színház – Hantocska (’50)

modern, zenés mű-népmese

SZEREPLŐK

HANTOCSKA – Boznánszky Anna
ALEXANDER LOVAG – Sipos László
UBUL KIRÁLY – Tóth Ákos
TURBINA HERCEGNŐ – Marton Mercédesz
NÉP ÁGOSTON – Bruckner Roland
PUS KATUS – Nagy Zsuzsi
STRÉB ERIK – Piller Ádám
GENNY ALBERT – Bruckner Roland
KOBOLD – Piller Ádám
KALIPSZIS APÓ – Tóth Ákos

Zene: Horváth Szabolcs

Dramaturg: Fábián Péter

Látvány: Jeli Sára Luca

Rendező: Fábián Péter, Benkó Bence

„Elég az hozzá, hogy szépséges lyányomnak, Turbina hercegnőnek, a birodalom legjobb kapusának, akinek még a fiúk sem tudnak gólt lőni, nyoma veszett. Éppen egy éve, hogy elindult az Üveghegyen túlra… elnézést… mindjárt összeszedem magam… Szóval a lyányom elindult, hogy legyőzze a Gonosz Háromfejű Kutyát és elhozza tőle a Gyógytévő Csodafüvet, amely halhatatlanná tesz. De nem tért vissza. Ezért kihirdettetik… Hogy az a lovag… Aki elmegy az Üveghegyen túlra… És visszahozza a lyányomat a Gyógytévő Csodafűvel… az megkapja fele királyságomat és a lyányom kezét, ha tud neki lőni egy gólt.”

/Ubul király/

A világ legöregebb embere, Hetedhétország Hatodik Birodalmának uralkodója, Ubul király retteg a haláltól. Mindent megtesz azért, hogy halhatatlanná váljon. Még szeretett kislányát, Turbina hercegnőt is elküldi az Üveghegyen túlra – ahol hemzseg az erdő a gonosz egyfejű koboldoktól és más szörnyűséges fenevadaktól – hogy megszerezze neki a Gyógytévő Csodafüvet, amely halhatatlanná teszi.

Ezalatt a Túlvilágon a Kés Elek Általános Halál és Kaszás-képző Szakiskola végzős diákjai záróvizsgára készülnek. A halálpalánták közül Hantocskára – az izgulós lyánra – esik a választás, hogy bizonyítsa rátermettségét és átsegítsen valakit a túlvilágra.

Halálország Nagy Könyvébe Ubul király neve van bejegyezve, akinek a mai napon lejár az ideje az élők birodalmában. Hantocska órája már pittyeg is….

18.20 KB35 Társulat – Critical Noise/ A válság zaja (’60)

műhelybemutató

Szereplők: Bálint Anett, Fodor Katalin, Gál Zsófia, Malik Gábor, Presenszki Gábor, Talapka Gergő

Rendező: Malik Gábor

Készülő előadásunk középpontjában a válság áll. A korábbi előadásainkhoz hasonlóan ismét improvizatív módon dolgozzuk fel a témát. Az előadásban kiemelt szerepe lesz a zenének, amit terveink szerint a színészek fognak létrehozni, ami szintén magában hordozza a randomitást, többségünk ugyanis hangszeres tudással nem rendelkezik, de ez kifejezetten erősíti a majdani előadás koncepcióját, hiszen a produkció megalkotásán keresztül magunk is fejlődhetünk, elmélyülhetünk egy általunk kevésbé ismert területen, mintegy közelíthetünk egy vágyott állapot felé. A műhelybemutató során zenei kísérletünkből adunk ízelítőt, egyben közös alkotásra invitáljuk a jelenlévőket.

21.40 Kvazár EseményTér – Senki se mer egyedül élni (’90)

Szereplők és díszlet: Pusztai Luca és Formanek Csaba

Fény: Lakatos Dániel

Fotó: Fekete Attila

Írta és rendezte: Formanek Csaba

fotó: Fekete Attila

Képzeld el, hogy egy átlagos napon elindulsz hazafelé, de nem találod az utcát, a házat, ahol laksz. Talán évek teltek el észrevétlenül, vagy csak elfelejtetted reggel bevenni a gyógyszeredet? Vagy egyszer csak meglepődve nézed azt az embert, akivel együtt élsz, és nem emlékszel, hogy vannak-e gyerekeitek. A képzeleted tréfát űz veled? Esetleg van mindennek egy mélyebb üzenete?

Egy történet, ahol az évek egyetlen pillanatba zsúfolódnak. Egyetlen pillanat, ami évekké tágul. Nem tudjuk már többé, kik is vagyunk pontosan, …hol vannak a határaink, hol kezdődött az élet. Mi lett szépen megálmodott terveinkkel? Kivé váltunk, kinek a hipnózisában élünk? Mi építettük fel ezt a valóságot, vagy a valóság hozott létre bennünket?

Új bemutatónkban egy párkapcsolat történetén keresztül mágikus utazásra hívunk a képzelet, az érzékelés és az érzelmek határvidékeire.

fotó: Fekete Attila

SZOMBAT

11.00 RÉV Színházi és Nevelési Társulat – Kívül-belül (’60)

Ifjúsági előadás (14+)

Színész – drámatanárok: Bársonyosi Dávid, Balla Richárd, Bálint Betty, Bojkovszky Zsolt, Lakatos Dorina Nagy Zsolt Zsozsa, Szántó Dániel

Zenei munkatárs: Formán Bálint

A színészek improvizációi alapján írta és rendezte: Pass Andrea

Amikor egy diák része lesz egy közösségnek, meg kell találnia benne a helyét, és ha ez nem megy neki, segítenek a többiek. Az más kérdés, hogy a ráruházott szerepkörben, a rangsorban kijelölt helyén hogy érzi majd magát. Történetünk főszereplője, Áki, nem bírja tovább kényelmetlen, szűk szerep-dobozában, elhatározza, hogy kitör belőle, hogy egy ismeretlen közegben alkothasson magának egy szerethetőbb személyiséget. Ezzel a céllal érkezik a táborba a többiek közé. Késve. Most mindenki rá figyel.

13.10 Trainingspot Társulat – Bábel center (’90)

Komplex színházi nevelési előadás 14 éves kortól

A Trainingspot Társulat és a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ koprodukciója

Alkotó-előadók: Benya Kata, Boros Ádám, Jobbágy Kata, Lovas Dániel, Manyasz Erika

A társulat improvizációi alapján írta: Hajós Zsuzsa és Kárpáti István

Dramaturg: Hajós Zsuzsa

Konzultáns: Balogh Lili

Munkatárs: Buzási Fanni és Pap Gábor

Rendező: Kárpáti István

Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy mit kell nekem ebben a helyzetben csinálnom. Megpróbálom csinálni azt, amit a legjobb tudomásom szerint tudok. Meg akarom oldani. Gondolhatjátok, hogy meg. Értitek? Én most nem ellenetek dolgozom, hanem azon vagyok, hogy megoldjam ezt a helyzetet. És folyamatosan valami ellenséges dolgot érzek a részetekről, mint hogyha én valamit ellenetek tennék, holott próbálom megoldani ezt a két elképesztően nehéz gondot. És tudom, hogy nektek a legnehezebb, hiszen benneteket, a ti életeteket érinti, de hogyha nekem közben még veletek is vívnom kell, akkor egyre nehezebb lesz segíteni, és nem biztos, hogy tudok segíteni. Nem ígérem meg. Nem tudom megígérni felelősen, hogy tudok segíteni. Nem tudom, nem voltam még ilyen helyzetben. Viszont azt meg higgyétek el és ne kérdőjelezzétek meg, és kikérem magamnak, hogy megkérdőjelezzétek, hogy keresem a megoldásokat. Most ebben a pillanatban én nem tudom, hogy mit kéne csinálnom, azt viszont tudom, hogy én egy angoltanár vagyok, és ez itt egy angolóra egy iskolában.

Történet a tanári felelősségről, a diák felelősségéről, a tehetetlenségről, a zűrzavarról és a cselekvésről.

15.40 ImBerbe Project – togethering (’40)

Alkotók: Raubinek Lili, Dömötör Luca, Lévai Viola, Balogh Kata

Konzulens: Nemes Anna

szétválás
what about us?

újra egyesülés
what about us?

közeledés
what about us?

távolodás
what about us?

körülhatárolható tündérmese világ
what about us?

A fiatalok a Kortárstánc Főiskolán végeztek. Számos koreográfussal dolgoztak együtt, úgy mint Molnár Csaba, Duda Éva, Juhász Kata, Vass Imre, Bakó Tamás. Ezek mellett a munkák mellet nagy hangsúlyt fektetnek a saját munkáiknak és a hangjuknak a kialakításába. A kortárs táncnak akkor van létjogosultsága, ha folyamatosan frissül, és teret enged a jelennek. Ennek szellemében keresi Raubinek Lili, Dömötör Luca, Lévai Viola, Balogh Kata a megszólalás lehetőséget ma Magyarországon.

Olyan (játék)szobába pillanthat be a néző az előadások során, ahol az önfeledt játékok mélyén már ott derengenek a felelősségvállalás és az önreflexió súlyosan felnőtt szavai. Az alkotók olyan teret teremtenek maguknak, ahol biztonságos kereteken belül próbálgathatják ezeket a szerepeket, szituációkat.

Ösztönös és egyben mesterséges keretek közé helyezett, időből és térből kiszakított lét.

A színpadon egyetlen dolog szent, a komolyanvehetetlenség, de az halálosan. A négy lány a színpad terében éli meg saját jelenvalóságát, múltját, és jövőjét. Játékvilág, ahol az átlényegülés nem álca, hanem természetes állapot. Az ősrobbanás utáni pillanatokat, a szétbotoxolt test imádatát, vagy a tinikor szélsőséges érzelmi állapotait ugyanúgy húzzák magukra, mint más a ruhát.

A játék szentségében hisznek.

Négyük együttlétének változékony dinamikáját követheti figyelemmel a néző. A mozgáson keresztül vallanak a női nem vitatott tulajdonságairól a bájról, szépségről, hisztiről, hatalmi harcról, a szerzés mámoráról. Teszik mindezt a sztereotípiák és valóság mezsgyéjén. Nem a tutit mondják, csak azt, ami jön belőlük.

Hogy ez mennyire van átitatva emancipációval, feminizmussal, vagy elnyomással, azt már a néző hivatott eldönteni.

Támogatók:

SÍN Kulturális Központ

Új Előadóművészeti Alapítvány

Szőnyi Tábor

Szobi József Attila Művelődési Ház és Szabadidő Központ

17.45 FAQ Társulat – Hlhttlnsg (’90)

Színészek: Fekete Ádám, Fábián Szabolcs, Barcsai Bálint, Pallagi Melitta, Baradlay Viktor, Tóvaj Ágnes, Orbán Borbála, Kautzky-Dallos Máté

Látvány: Molnár Anna, Pignitzky Ádám

Asszisztens: Georgita Boglárka, Bocskai Virág

Konzulens: Kárpáti Péter, Gimesi Dóra

Dramaturg: Varga Zsófia

Az előadás szövegét a színészek improvizációja alapján írta Varga Zsófia és Georgita Máté Dezső.

Rendező: Georgita Máté Dezső

fotó: Albert Kinga

Az előadás hátterét Milan Kundera Halhatatlanság című regénye adja, de a darab nem szokványos adaptáció, ennek kísérletétől maga Kundera is óva int: „Korunk embere mindenre ráveti magát, amit valaha is megírtak, hogy mozifilmmé, tévéműsorrá vagy képes regénnyé változtassa. S mert a regény lényege csakis a regénnyel fejezhető ki, minden átdolgozásban csak a lényegtelen marad meg. Ha egy őrült, aki még ma is regényeket ír, meg akarja őket óvni, úgy kell írnia, hogy a regényeit ne lehessen adaptálni, más szóval, ne lehessen őket elmesélni.”

A könyv motívumaival, szereplőivel, viszonyaival dolgoztunk, de nem ragaszkodtunk a szöveghűséghez: a könyv kínálta helyzeteket, jellemeket a hosszú improvizációk során a színészek a saját élményeikre, életükre formálták. Kárpáti Péter improvizációs módszerével dolgoztunk, hosszú, többórás játékok során jutottunk el a végleges formáig, amely már sokkal erősebben kötődik a mai budapesti kocsmák, parkok és bérlakások levegőjéhez, mint a nyolcvanas évek Párizsához.

A lány még sokáig ment, fájt a lába, támolygott, aztán leült az aszfaltra, az országút jobb felének pontosan a közepére. Fejét a nyakába húzta, orra összeért a térdével. Várt. Hallotta a közeledő autó motorját.

Az előadás alatt stroboszkópot használunk!

fotó: Bergh Sándor

20.00 Escargo Hajója: Szociopoly 2.0 (’150)

interaktív színházi társasjáték

Játsszák: Cseri Hanna, Nagy Emese, Tölgyfa Gergely, Fábián Gábor

Szöveg: Fábián Gábor

Társasjáték és szakmai konzultáció: Bass László, Fodor Kata

Látvány: Mester Luca, Bujtás Móni

Asszisztens: Keresztesy Veronika

Rendező: Fábián Gábor

Van egy párhuzamos valóság tőlünk karnyújtásnyira. Itt van a szomszédban, mégis mintha egy másik bolygón lennénk. Ez az előadás egy szimulátor. Aki beleül, azt elvisszük a falusi mélyszegénység világába. Játsszuk le társasjátékként, oké? Élj túl egy hónapot, próbálj meg kijönni a segélyekből, lássuk, neked sikerülne-e? Persze ez csak egy játék. Aludj jól, szép álmokat!

23.30 Ricsárdgír koncert

Inárcs – Győr: oda-vissza

Immár 22. alkalommal mutattuk be március 11-én Titanic Vízirevű című darabunkat. Ezúttal rendhagyó módon nem Budapesten, hanem Győrben került sor az előadásra. Barátaink, a győri RÉV Színházi és Nevelési Társulat tagjai hívtak meg minket bázisukra, a Rómer Házba.

A kirándulásra elvittük magunkkal az általános iskolás színjátszókat is, hogy szaporítsuk színházi és közösségi élményeiket. Fazekas Anna Dorottya így mesélt a fiatalokkal eltöltött napról.

Fotó: Czibóka Gábor

Kellemesen indult a nap, ugyanis a közel két órás út után a Rómer Házba való megérkezést nyolc darab 50 cm (!) átmérőjű, frissen kisült pizza koronázta, ami megfelelően megalapozta az aznapi jó hangulatot. Míg a „nagyok ” elkezdték a darab bepróbálását, addig a fiatalokkal és néhány – a darabban nem játszó – társulati taggal nekivágtunk Győrnek. Mondanom sem kell, elsőnek a legfontosabb „kulturális” látványosságot, a játszóteret tekintettük meg, ahol kellő időt szánva a „műemlékre” másfél órát el is töltöttünk. Következő lépésben átkeltünk a Rábán, hogy a játszótéren kellőképp kifárasztott testünket egy jól megérdemelt süteménnyel kényeztessük. Sikerült bevennünk – közel negyvenen – Győr egyik legkisebb cukrászdáját és jócskán megemelnünk az aznapi bevételt. Ennyi kulturálódás után, végtére is benéztünk a Püspöki Székesegyházba is és üdvözöltük Szent László hermáját, Magyarország harmadik legértékesebb ereklyéjét, majd bejártuk a várost további meghódítandó szobrok és terek után kutatva. Persze az igazi esemény az esti előadás volt, melyet habár már többen is láttak a színjátszók közül újfent sikert aratott a fiatalok és a győri közönség között is.

Győri előadásunk apropóján beszélgettem Balla Richievel, a házigazda társulat tagjával. A csapat nem ismeretlen az inárcsi közönség számára, hiszen rendszeres fellépői a Színkavalkád Fesztiválnak és azon kívül is vendégeskedtek már a Zrumeczky Művelődési Házban.

  • Szeretnénk megköszönni a győri meghívást és vendéglátást. Hálásak vagyunk a profi segítségért az előadás előkészületénél. Nagyon kellemesen éreztük magunkat a Rómer Házban. Milyen tevékenységet végeztek itt a RÉV Színházi és Nevelési Társulattal? Mennyire sikerül közösséget teremteni Győrben?
  • Hát először is mi köszönjük, hogy elfogadtátok a meghívást. Kvázi egy két éves egyeztetés gyümölcse érett meg, és ez leginkább Bojkovszky Zsolt “Bojki”-nak, az egyesületünk elnökének és a társulatunk munkatársának köszönhető, hiszen az operatív és a technikai lebonyolítást is Ő intézte. Nélküle egyébként azt hiszem – sőt biztos vagyok benne – hogy nem ott lennénk, ahol most vagyunk. A Rómer Házzal való együttműködésünk is nagy részben neki köszönhető, sokat tesz azért, hogy a lehető legjobb színvonalon valósulhassanak meg a dolgok. A RÉV SzNT egyébként helyileg a színházi és a résztvevő színházi vonalat képviseli, valamint szakmai napokat is tartunk évről – évre a “Házban”. Mellette pedig az Import Impró Egyesület másik, állandó társulatával, az Import Impró Társulattal játsszunk rögtönzésre épülő előadásokat, kéthetente. A RÉV-esek itt is érintettek, színészként és operatív “háttéremberként” is! Ez a két társulat egy nagy baráti társaságra épül, akik nagyon szeretik csinálni azt, amit csinálnak, egy nagy közösségként próbálunk előre nyomulni a győri kulturális életben. Emellett pedig az egyesületből és a RÉV-ből is sokan foglalkozunk gyermek-, és diákszínjátszó csoportokkal, szóval így igyekszünk közösséget építenünk magunkból és magunk köré a diákokból!

    Fotó: Mezősi Kristóf

  • Én már nem is emlékszem, mikor találkozott egymással a két társulat, melyik vidéki fesztiválon. Nekem a 2014-es Színkavalkádon előadott Zakkant című darabotok ugrik most be, mint a legkorábbi emlékem rólatok, de ezt megelőzően is biztos, hogy láttuk már egymást. Nektek mi volt az első KB35-ös élményetek?
  • Biztos vagyok benne, hogy már a “régi” ODT-ken (Országos Diákszínjátszó Találkozókon) találkoztunk, ott voltunk egymás mellett, legfeljebb ez még nem tudatosult Bennünk! Nekem az első személyes emlékem Veletek kapcsolatban, 2012-ből A hetediken, Balassagyarmaton. Aztán két évvel később itt láttunk Benneteket társulatilag a RÉV-vel is, csodálatos emlékként él Bennem az akkori Titanic Vízirevü. Ha jól emlékszem még a fesztiválon megbeszéltük, hogy megyünk Hozzátok a nyáron és visszük a Zakkantat a Színkavalkádra.
  • Örömmel utaztunk hozzátok, mert nagyon hasonlóan gondolkodunk a színházról. Ti is játszottatok már többször Inárcson. Lelkesen viszünk diákokat az előadásaitokra, amikor a MU Színházban léptek fel. Strandoltunk is együtt már egy vidéki színházi fesztivál ideje alatt. Te hogy látod, miért vagyunk ennyire egy hullámhosszon?
  • Első és második körben, nagyon kézen fekvően azt mondanám, hogy a színház szeretete és az erős közösségépítési vágy, ami nagyon hasonló a két társulatban. Aztán, Ti jó emberek vagytok (és szerintetek Mi is). Mindkét csoport vágyja az új impulzusokat, amikből a másik csapat tud adni rendesen, legyen ez akár egy új előadás, egy fesztiválon való beszélgetés vagy egyéb más fórumokon való találkozás… akár Inárcson, akár Győrben. Azt hiszem, a pápai strandolásunk alkalmával vált számomra megkérdőjelezhetetlenné a két csapat összefonódása emberileg. Láttuk egymást fürdőruhában, azért ez már a bizalom jele.
  • A jövőben pedig még több közös programot szeretnénk veletek: nyári tábort, közös előadást. Mesélsz ezekről kicsit?
  • Így van. Bár a táborozás csak szőrmentén érinti a RÉV-et, Bettyvel és Öcsivel közösen vezetett gyerekszínjátszóinkkal (Arrabona Diákszínpad) kapcsolódunk be a nyári táborotokba, ha a szülők is úgy akarják, bár eddig még nem ellenkezett senki. Ez a megkeresés a Ti oldalatokról merült fel, Mi pedig egy koprodukciós előadás tervét vázoltuk fel Viktornak, amire nagy örömünkre rábólintott. Egyelőre kicsiben gondolkodunk, részetekről 3 fő (Fodor Katalin, Boda Tibor, Szivák – Tóth Viktor), részünkről a 4 társulati tag (Bálint Betty, Nagy Zsolt Zsozsa, Szántó Dániel és jómagam) kapcsolódik be a munkába, de szerintem ez még tovább és tovább gyűrűzik majd az évek során és remélhetőleg egy 30 fős előadásban kulminál majd. Az előadás egyébként a mindkét társulatot befogadó MU Színházban lesz, januárban. Az előadás témája a családon belüli erőszak, mint nagyon fontos és rettentően kemény témafelvetés. Az előadást Tasnádi István írja majd improvizációk alapján, Vidovszky Gyurit pedig rendezőnek kértük fel az előadáshoz.
  • Mikor és hol találkozhatunk veletek legközelebb?
  • Közös ügyeinkből fakadóan még találkozni fogunk a tavasz során, pár megbeszélés alkalmával. Ami még biztos, hogy érkezünk Hozzátok idén is a Színkavalkádra, immár negyedik éve, a Zakkant, a Kovács János felnövekedése és bukása 14 stációban elmesélve és az Irina után, most a Kívül – belül c. ifjúsági előadásunkat visszük (rendező: Pass Andrea), ami a kirekesztés, szereptévesztés problémájával foglalkozik. Már nagyon várjuk, az biztos! És zárómondatként azt kívánom, hogy még száz és száz oda – vissza meghívásban legyen része a két társulatnak.

    Bálint Betty, Balla Richie, Szántó Dániel, Nagy Zsolt Zsozsa, Fotó: Mezősi Kristóf

Írta: Fazekas Anna Dorottya, Kiss Nóra

Képek: Czibóka Gábor, Mezősi Kristóf

Interjú dr. Magyar Elemérrel, a SUHA alapjául szolgáló Fekete-fehér című dokumentum-dráma írójával

Az interjút készítette: dr. Malik Gábor

  • Hogyan, milyen formában kerültél kapcsolatba az üggyel, miként lettél személyesen is érintett?
  • Jogi pályámat, városi ügyészként kezdtem Egerben, aztán fiatalkorúak ügyésze, majd nyomozásfelügyeleti csoportvezető ügyésznek neveztek ki a Heves megyei Főügyészségen. Az MSZMP-nek nem voltam tagja. 1987-ben az ügyészségtől önkényesen kiléptem, termelőszövetkezeti jogtanácsos lettem, majd kapcsolatot létesítettem az akkori liberális ellenzékiekkel, elsősorban Kőszeg Ferenccel. Már ügyészként is nagyon érdekeltek a büntető eljárás szegényeket sújtó fonákságai, a cigányság helyzete, az akkor még szamizdat Beszélő újságban is leginkább ezekkel foglalkoztam.
  • 1992-ben, amikor már megszűnt az ügyvédi pálya kiváltsága, egyéni ügyvéd lettem. A rendszerváltozás környékén megerősödő szkínhed mozgalom ellen az első pillanattól határozottan felléptem jogászként és újságíróként is. Az évek során egyre több ügyben kerültem kapcsolatba olyan romákkal, akik büntetőügyek gyanúsítottjai vagy sértettjei voltak. Ügyeiket gyakran ingyen képviseltem. Sokan a cigányok ügyvédjének neveztek, de hívtak gúnyosan Putricsellinek is.
  • A felmentését követően így keresett meg Pusoma Dénes is, akinek elvállaltam az állammal szembeni kártalanítási ügyét. Évekig pereskedtem, Dénes tragikus halála után örökösei nevében, de a pert minden fórumon elbuktam. Később viszont az én beadványaim hatására állapította meg az Alkotmánybíróság, hogy a Büntetőeljárási törvény kártalanítási rendelkezései részben alkotmánysértőek. Ezért azokat hatályon kívül helyezte.
  • Esetleg találkoztál-e hasonló esettel, akár személyesen is a praxisod során?
  • A praxisom során jó néhány ilyen esettel találkoztam, volt, amikor már az első fokú bírósági eljárásban sikerült bebizonyítani az ügyészi vád elfogult, alaptalan voltát, de előfordult, hogy első fokon elítélték védenceimet és másodfokon mentették fel őket bűncselekmény hiányában.
  • Mindig cigányok voltak az ártatlanul megvádoltak. A cigányok elleni sorozatgyilkosság ügyében majd egy évig voltak előzetes letartóztatásban azok a tarnabodi roma fiatalok például, akiket azzal gyanúsítottak, hogy ők követték el a cigányok elleni lőfegyveres támadásokat. Tudtam, hogy ártatlanok, de ezt bizonyára sokkal nehezebb lett volna bebizonyítanom, ha szerencsére közben nem kapják el az igazi tetteseket Debrecenben.
  • Hogyan született a dráma ötlete, miként készült el a szöveg (gondolok itt arra, hogy a jegyzőkönyvekből is kerültek be szövegek)?
  • Számomra az írás mindig is második kiegészítő foglalkozást jelentett, már diákkoromban is országos irodalmi pályázatot nyertem. Írtam a Pusoma drámát megelőzően egy könyvet is, Kezdő bűnözők kézikönyve címmel, több ezer példányban fogyott el.
  • A Pusoma ügyben a legnagyobb lökést a dráma megírására az adta, hogy a történetében rengeteg általánosítható jogi anomáliát fedeztem fel. Például, hogy az ilyen ügyekben a vádlott cigány volta sokszor perdöntő bizonyíték. (A származás, mint bizonyíték!) Általánosítható az is, hogy mennyire nem értik egymás nyelvét az igazságszolgáltatás hivatalos szereplői és a cigányok.
  • A kártalanítási perre felkészülésem során módom nyílt a teljes nyomozati és tárgyalási peranyag átvizsgálására, lemásolására. Ekkor figyeltem fel Pusoma Dénes vallomásainak „költői” szépségére. A drámába sok-sok idézet került bele szinte szó szerint abból, amiket Dénes a kihallgatásai során mondott. A végén már annyira bele tudtam bújni Pusoma lelkébe, hogy például a darab végén az ügyvédhez telefonon intézett monológját teljes egészébe én találtam ki, de szerintem akár Pusoma is ugyanígy elmondhatta volna.
  • Miként kerültél kapcsolatba a KB35 Társulattal, hogyan érintett, hogy színpadon is feldolgozzák ezt a történetet?
  • A társulat keresett meg azzal, hogy hozzájárulok-e a darab előadásához, amit én természetesen örömmel megtettem. Örömmel, hiszen tudtam, így a Ragályi film után további embercsoportokhoz is el fog jutni az a sok megszívlelendő tanulság, ami ebben a tragikus történetben található.
  • Mik voltak a benyomásaid az előadásról (milyen volt maga a színház, a játék), milyen élményekkel gazdagodtál? Az írott anyaghoz képest milyenek voltak a változtatások?
  • A darab előadása nagyon tetszett, fiatalos volt, modern, izgalmas, pergő ritmusú. A puritán díszletek és a profi világítási technika is együttesen jól szolgálták a drámai hatás elérését.
  • A drámához a társulat a plusz szövegekkel is inkább hozzátett, mint elvett. Tetszett az anya helyett a feleség-élettárs szerepeltetése is. A szereplők igen jók voltak, a darabot értették és értően tolmácsolták, én egy pillanatra sem éreztem, hogy nem profikkal állunk szemben.
  • Nekem talán a rendőrök voltak kicsit szürkék, egyformák. Az ügyvédnővel pedig az volt a bajom, hogy míg nálam éppen az alig szereplése fejezte ki, milyen ártó volt Pusoma sorsának irányításában, (és ez fejezte ki jobban a valóságot is, hiszen Pusoma vele a nyomozás során nem is találkozott), addig a darabban kicsit túlkarikírozott figura lett. Az pedig, hogy szóvá teszi a letartóztatásban lévő Pusomának, hogy miért késett, nem is értelmezhető. Ugyanakkor kétségtelen, hogy vele mégis kerekebb lett az egész. Szóval lehet, hogy mégis így jó, ahogy van.
  • A drámában is fontos mondanivalót hordozó Pusoma ábrándozások, fantáziálások a színdarab előadásában még hangsúlyosabban jelentek meg, ami szintén a darab előnyére vált, a darab nyújtotta művészi élményt erőteljesen fokozta.
  • Kerültél- e már máskor is kapcsolatba a színházzal, ha igen, milyen módon, akár íróként, akár nézőként?
  • Világéletemben színházkedvelő voltam. Alkotóként pedig írtam egy abszurd komédiát: Egy talicska pogácsa címmel, amit először Egerben adtak elő Keresd a nagypapát! címmel. A darab a Szombathelyi színház drámapályázatán döntőbe került, ezt követőn Zircen mutatták be. Erről tévé felvétel is készült.
  • Még egy színdarabom játszották Egerben a Földszint2 lakásszínházban, a Zárt láncolat c. komédiát, Szegvári Menyhért Jászai-díjas rendezte, a szereplők Bregyán Péter Jászai-díjas és Megyeri Zoltán voltak.
  • Van még egy drámám, a Cigány terroristák. Erre megfilmesítési szerződést kötöttem Hajdú Eszter filmrendező producer férjének cégével. Ez a legújabb alkotásom, amiben összegzem mindazt, amit a cigány-magyar együttélésről gondolok.

fotók: Illés Árpád

„Akkor itt a vége.” – búcsú a TIKK-től

Írta és szerkesztette Kiss Nóra

Február 18-án volt TIKK című darabunk tizenegyedik, egyben búcsú előadása a budapesti MU Színházban. Telt ház előtt játszottunk. A családtagok, barátok, ismerősök mellett voltak sokan, akik először láttak KB35 produkciót, és jöttek az előadás nagy rajongói, akik már sokadszorra nézték meg a darabot.

„Olyan témát kerestünk, ami aktuális és fontos számunkra.”

Kovács Anna így emlékezik vissza a TIKK keletkezésére: „Eredetileg azt a régi előadásunkat akartuk felújítani (Müller táncosai), amivel igazi amatőr felnőtt színjátszó társulattá váltunk, de elég hamar rájöttünk, hogy már nem érdekel minket a téma, nem aktuális számunkra, így elvetettük. Kerestünk egy olyan témát és formát, ami ma aktuálisabb, fontosabb a számunkra, és ez lett az oktatás és az improvizáció. Ez a döntési folyamat az alkotói szabadságot, közös döntést jelenti számomra. Ennek az eredettörténetnek köszönhető, hogy Bálint Petra kivételével az első KB35-ös generáció még megmaradt tagjai játszanak az előadásban. Így, ha nem is a régi előadással, hanem egy újjal, de valahogy mégis emléket állít a kezdeteknek, és keretbe foglalja az elmúlt 11 évet.”

Fotó: Illés Árpád

„A problémákat nem egy külső nézőpontból, hanem belülről átélve, empatikusan közelítettük meg.”

A TIKK esetében megkerülhetetlen személyes érintettségünk a témában. A játszók közül sokan tanárok, vagyunk páran, akiknek pedagógusok a szülei. Ebből a helyzetből eredő félelmeink, kételyeink, tapasztalataink, történeteink, ambivalens érzéseink lenyomata a darab. Fodor Éva ezt így fogalmazta meg: „Gimnáziumi tanárként számomra terápiás jellegű volt a sok tapasztalatcsere és hogy kipróbálhattunk többféle tanártípust, jó volt együtt nevetni magunkon, és fontos volt, hogy a problémákat nem egy külső nézőpontból, hanem belülről átélve, empatikusan közelítettük meg. Sok volt ebben a szeretet, pedagógus szüleink (nekem is kettő volt belőle), tanáraink, kollégáink iránt. Élveztem, hogy ilyen bátran nyúlunk a témához, és szívesen beszélgettem erről.”

„Mi a mi felelősségünk ebben az egészben?”

Bálint Anett hozzátette: „Amikor elkezdtük próbálni, soknak, fullasztónak éreztem, hogy péntekenként is „tantestületben” vagyok. Mivel többen civilként is tanítunk, saját tapasztalatokból, élményekből, ismerős tanártípusokból, mindennapi problémákból indultunk ki, de szerencsére a terápiás jellegen hamar túljutottunk. Büszke vagyok arra, hogy improvizációkból ilyen párbeszédek, monológok születtek. (Gyakran elcsodálkoznak a nézők, ha kiderül, hogy ennek az előadásnak nincs és nem is volt szövegkönyve.) Ezért élők a figurák, a helyzetek. Úgy érzem, sokszor hálásabb színészi feladat a saját magunk által rögtönzött szövegek, helyzetek megélése. Fontosnak és még mindig aktuálisnak tartom a témát is: hogyan hat a mindennapi életünkre, munkánkra, az egyéni szabadságunkra a hatalom, hogyan hatunk mi egymásra, mi a mi felelősségünk ebben az egészben.”

Fotó: Illés Árpád

„Egymásra figyelés, koncentráció, demokratikus működés”

„Viszonylag kevés és koncentrált próbán raktuk össze az előadást. Ehhez nagy egymásra figyelésre, koncentrációra volt szükség. Ehhez társult a demokratikus működés, vagyis, hogy tényleg mindenkinek az ötletét, észrevételét igyekeztünk meghallgatni, és azt beleépíteni az előadásba. Emiatt bizonyos részeknél (például a befejezés) elég sokat időztünk, mert nehezen egyeztünk meg benne. Látszólag ez így lehetetlen, és tényleg annak tűnik, de valahogy sikerült, ami szerintem kegyelmi állapot, és nehezen megismételhető”– emelte ki Kovács Anna.

„Nemcsak a tanárokról szól.”

Mi – akik nem tanárként dolgozunk – nemcsak családi érintettségünk miatt nem éreztük kívülállónak magunkat, hanem mert saját munkahelyeinkről is ismert helyzetek kerültek elő: a kreatív energiákat gyilkoló, vízfejű, lomha, konzervatív, központosított döntéshozatali mechanizmusok, az adminisztráció szintjén elhaló újítási kísérletek minket is bénítanak. Nem beszélve arról, hogy az oktatás nemcsak a tanárok, diákok ügye, hanem az egész társadalom életminőségét meghatározó közügy. „Számomra a TIKK bár tanárok szerepelnek benne, nemcsak a tanárokról szól, hanem minden munkaközösségről, ahol emberek kerülnek kapcsolatba egymással. Nagyon jó élmény volt összehozni egy előadást, ami a közösségről – azon belül is az egyének életéről – szól, és nemcsak egy életútról, ahol egyszerűen csak megmutatjuk, hogyan létezik az egyén az adott rendszerben. Számomra a TIKK arról szól, hogy a rendszer és az egyén ugyanannyira fontos tényezője az életnek, és mindkettőn múlik, hogy jó vagy rossz dolgok történnek” – egészítette ki ezt a gondolatot Ordasi Gábor.

Fotó: Illés Árpád

A 2014. júniusi munkabemutatón még nem érkezett meg a darab végén a Tanasszony, a TIKK igazgatója. Az inárcsi Színkavalkád Fesztivál közönségének visszajelzései, hiányérzete alapján került az előadásba a Fodor Katalin által játszott figura. A Katus által megzenésített köznevelési törvény a TIKK egyik kuriózuma. „A zongorázás nem, de a zongorával való fellépés gyakran nagy stresszt okozott nekem, bár próbálni, belülről nézni a TIKK-et nagyon szerettem. Különösen a karakterek fő vonásait, aztán azok árnyalását, csiszolását volt jó megfigyelni a munkafolyamat során. Gyakorlatilag ezzel a darabbal kerültem be a KB35-be, ezért másféle érzelmi kötődésem van hozzá, mint a többi előadásunkhoz. Bár fiatalnak érzem magam a Tanasszony szerepéhez, a kis játékomat a végén idővel egyre könnyedebben és magabiztosabban tudtam hozni. Ez idővel meggyőzött arról, hogy friss KB35-ösként és a korkülönbség ellenére is helyem van az előadásban” – meséli Katus

Fotó: Illés Árpád

„Együttlélegzés a közönséggel”

Furcsán éreztük magunkat a februári előadás előtt, ismeretlen volt számunkra, hogy tudjuk ez lesz az utolsó. „Szerettem, hogy a közönség mindig nagyon élénken, érzékenyen reagált a színpadon történtekre. Az utolsó előadáson is érzékelhető volt ez az energiaáramlás, együttlélegzés. Fontos volt, hogy méltó legyen a búcsú. Az lett. Kicsit el is érzékenyültem a végén. Ezt is most tanuljuk, hogy milyen egy két-három éve játszott előadást elengedni” – mondta Bálint Anett. A társulat eddig egyszer élt át hasonlót. Éppen a TIKK-kel párhuzamosan futott, a csapat másik fele által készített Életben ragadtak nemzeti színházi fellépése volt ilyen. Korábbi darabjainkat nem búcsúztattuk el, egyszer csak nem játszottuk őket többet. Általában azért, mert nem volt rá lehetőségünk. Vidéki fesztiválokon, Inárcson, és ha nagy szerencsénk volt egy-két alkalommal Pesten tudtuk előadni őket. Aztán 2014-ben megváltozott minden azzal, hogy a Mohácsi János – Jászai Mari-díjas rendező, Érdemes művész – által vezetett zsűri Titanic című előadásunkat fődíjjal jutalmazta a balassagyarmati Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napokon. Majd Szivák-Tóth Viktor a TIKK előadás tervével – amihez Mohácsi János írt ajánlást – díjat nyert a II. TITÁNium Színházi Szemlén.

II. TITÁNium Színházi Szemle MU –díjas előadása

„Emlékszem, amikor megjelent a pályázati felhívás, akkor arra gondoltam, erre beadhatnám a koncepciót. Bár nem sok esélyt láttam benne. Összesen négy tehetséges fiatal kaphat lehetőséget koncepciója megvalósítására, és együtt pályáznak azok a fiatalok, akik nemrég végeztek valamely színművészeti egyetemen, azokkal, akik ilyen végzettséggel nem rendelkezve, a gyakorlatban foglalkoznak színházzal, csoportot, műhelyeket vezetnek, önálló rendezéssel állnak elő. Akkor még egyáltalán nem hittük, hogy ebben a körben megálljuk a helyünk. Amikor megtudtam, hogy hatvanegyen adtuk be a négy helyre a pályázatot, teljesen le is mondtam bármilyen esélyről. Csakhogy az elbírálás félidejénél felhívott Kulcsár Viki – a Jurányi Ház vezetője, a FÜGE elnöke -, hogy bemennék-e egy kis beszélgetésre, hogy jobban láthassák, miről is van szó. Bementem, elmondtam, hogy civilek vagyunk, vagyis amatőrök, ne számoljanak olyan színészi teljesítménnyel, mint amit megszoktak. Elmondtam, hogy mitől látom különösen értékesnek ezt a fajta közösségi alkotómunkát, hogy nálunk senki nem áll színpadra úgy, hogy nem ért egyet az előadással, hogy azokhoz a témákhoz szólunk hozzá produkcióinkkal, amelyekhez valóban valami fontos dolgot tudunk hozzátenni, ez számunkra társadalmi felelősségvállalás. Az előadások nem csak önmagukban fontosak, hanem az Inárcsi Színjátszás keretében, vagyis hozzáértve a gyerekekkel való foglalkozásainkat. Aztán kiderült, hogy nyert a TIKK, Erős Balázs le is csapott rá, hogy neki ez kell, ő pont ilyen színházat szeretne építeni a MU Színházból”– meséli Szivák-Tóth Viktor.

Fotó: Illés Csaba

 

Amatőr színjátszó társulatból független színház

A TIKK nagyon fontos szerepet játszott abban, hogy a KB35 amatőr színjátszó társulatból független színházzá váljon, ami figyelmet és elismerést kap a színházi szakmától és – ami ennél is fontosabb – a közönségtől. A díjnak volt köszönhető, hogy gyökeret verhettünk a MU Színházban. Ez tette lehetővé, hogy egy évben párhuzamosan több új előadást is készítsünk, amihez persze az is kellett, hogy a társulatból többen elvállalják a rendezői szerepet. Bővülhetett a csapat is, hiszen a több előadás több játéklehetőséget jelentett. Így ma már repertoárunk van, 2014 óta hat darabunk került fel a MU Színház műsorára, a jövő évadra is tervezünk újabb négyet. „A MU-ba idén már úgy vittük, hogy tudtuk, hogy ez lesz az utolsó évadja a TIKK-nek. Erős Balázs, a MU igazgatója még idén januárban is, amikor a következő évadot terveztük, megpróbált lebeszélni erről, persze megérti, hogy kell a hely a többi produkciónknak, és hogy évi 15 előadásnál többet nem tudunk vállalni, csak nagyon fontos és jó előadásnak tartja, szóval ránk bízza, csak úgy mondja, hogy tényleg?” – idézi fel Viktor.

A darab próbafolyamatában Lapu Mari még velünk volt. Lánya, Kovács Anna így emlékezik vissza erre az időszakra: „A TIKK fontos még személyesen is, mivel ez az utolsó előadásunk, amiben édesanyám még alkotóként részt vett. Az első félév próbáin sokszor ott volt, elmondta saját tapasztalatait, véleményét, illetve néhány közös improvizációban részt is vett, ami még különlegesebbé teszi ezt a munkafolyamatot. Így ez a búcsú, tőle is búcsú számomra.”

Fotó: Illés Csaba


KLIK-ről, indíttatásról

Szivák–Tóth Viktor

Amikor a 2013-14-es tanévben létrehozták a KLIK-et, az egyik kedves iskolaigazgatóm felkereste a tankerületi vezetőt, hogy segítségét kérje az átalakulásban, mit hogyan lenne érdemes, hogyan lehetne kialakítani az együttműködést. „Értsd meg, mi nem segítünk, hanem ellenőrzünk” – elég tömör volt a válasz.

Akkor óraadóként is dolgoztam egy iskolában, és észrevettem, hogy második hónapja nem jött fizetésem. Gondoltam, megkérdezem az igazgatót, aki elmondta, hogy sajnos, az óraadóknak késik a fizetés, és hogy azoknak sem érkezett meg, akik félállásban vagy azt meghaladó óraszámban, részmunkaidőben dolgoznak. Elmondta, hogy járt már a tankerületnél, és kifejtette aggodalmát, hogy az érintett tanárokkal és családjukkal, adott esetben iskolakorú gyermekeivel vajon mi lesz most, főleg, ha a helyzetet rontja, hogy mindkét szülő tanár? „Értsék végre meg, hogy nincs pénz!” – jött a tömör válasz.

Ebben a helyzetben a KLIK úgy döntött valamit tenni kell. Mivel pénz nincs, ezért inkább valami olcsó, de látványos dologra lenne szükség. Mondjuk, tüntessünk ki tanárokat, azoknak az is elég, és csak az oklevelek nyomtatási költségét kell rászánni az egészre. Az intézmények vagy az önkormányzatok biztosítsanak ingyen helyszínt, és a művészeti iskolások ingyen műsort, hogy ki is nézzen valahogy az esemény. Ez remek ötlet, szólítsuk fel az iskolák igazgatóit, hogy javasoljanak kitüntethető kollégákat. Azt majd a KLIK eldönti, hogy ki igazán érdemes.

Így járt Lapu Mari is, meg én is, kitüntetnének minket, a kitüntetésünkre készítsünk már valami műsort is ingyen, vagy legalább hozzunk el egy versmondót, és noha a kitüntetés nem pénzjutalom, abban a megtiszteltetésben lesz részünk, hogy magával Hoffmann Rózsával foghatunk kezet.

Mari nyelte az ideget pár hétig, én sem tudtam nyugodni ettől, aztán mondtam, hogy én ezt a kitüntetést nem veszem át. Aztán Mari felvilágosított, hogy persze, ő is így van ezzel, csakhogy… A kitüntetetteket az iskolaigazgatóknak kellett ajánlaniuk, így aztán rajtuk csattan az ostor, és ha a tanárok sokat ugrálnak, könnyen el lehet mozdítani egy-egy igazgatót, és helyébe egy sokkal megfelelőbbet találni – csakhogy az már nekünk nem fog megfelelni.

A KLIK a szolidaritásunkra épített, így nem a szolidaritás hiánya, hanem annak kihasználása legitimizálta az önkényeskedéseit.

Mondtam Marinak, hogy jó, de akkor csináljunk ebből egy darabot, különben belebetegszünk. Így indítottuk el a TIKK-et.

A KLIK idén új szervezetnek adta át felhalmozott és megoldhatatlanná vált problémáit, melyek más keretek között élnek és fejlődnek majd tovább – csak Marit temettük el közben, és a TIKK-et.

Új tag a KB35 társulatban

Interjú Villant Bálinttal

Az elmúlt évek tagfelvételei után az egymással párhuzamosan futó projektekben átalakuló közösséget nem terveztük bővíteni. Az Engedetlenek című előadásunk Frondosójára azonban szükségszerűvé vált, hogy kívülről kérjünk meg valakit, mivel Talapka Gergő nem vállalta egyetemi tanulmányai miatt a sok archaikus, verses szöveggel járó szerepet. Perényi Balázsra, az előadás rendezőjére bíztuk a választást. Ő hozta le Inárcsra Bálintot, aki nagyon hamar egy lett a KB35-ből.

  • Hogyan kért meg Balázs, hogy játssz velünk a darabban?
  • Emlékszem, felhívott, hogy akar valamit kérdezni. Pár napon belül összefutottunk valamiért, akkor leültetett, és szerintem úgy negyven másodpercben összefoglalta, hogy van ez a nagyon tehetséges inárcsi társulat, hogy a Lope de Vegától a Fuente Ovejunát, hogy viszonylag nagyobb szerep és hogy lenne-e kedvem péntek esténként. Mondtam, hogy persze és utána talán még megkérdeztem, hogy „bocs, még egyszer, mit is játszunk?” Aztán beszéltünk másról. Ez azt hiszem szerdán történt, úgyhogy csütörtökön elolvastam a darabot, pénteken meg jöttünk próbálni.
  • Milyen volt az első közös próba? Nehéz volt feloldódni, beilleszkedni?
  • Először jártam Inárcson. Miután lehajtottunk az M5-ről, azért adtam magamnak pár percet izgulni. Ismertem a KB35-öt egy kicsit, mert már láttam egy előadásotokat, a Titanicot, igaz ez szerintem 2014-ben lehetett. Azért pár arcra emlékeztem. Az iskolában volt az első két próba, amin részt vettem, szóval azt hittem ott próbál a társulat, egy ideig nem is tudtam, hogy van Inárcson művház. Az első próba előtt véletlenül kapásból bementem a női mosdóba, ott találkoztam először egy KB35 taggal személyesen.  Aztán sorban bemutatkoztunk a sok emberrel. Próba ruhába öltöztem és elkezdtünk játszani, ismerkedni. A próbán, volt, hogy a saját szerepünk egyik sorát kellett kiválasztani, hogy azzal játsszunk és én elnéztem a sort és másét választottam. Mire kapcsoltam, láttam, hogy többen is észrevették, de udvariasan nem szóltak. Ez apróság, de nekem elég kínos volt.  Akkor oldódtam fel, amikor kis csoportokban külön mentünk jelenetekkel foglalkozni. Körbe ültünk páran és a többiek elkezdték velem tanulni az egyik, kicsit hosszabb szövegrészemet, úgy, hogy a körben mindenki elismételte az addig megtanultakat és hozzá tett egy sort és jött a következő. Ezt csinálgattuk türelmesen, jókedvűen. Azért meg voltam illetődve rendesen – szerintem ennél komolyabb munkát nem tudtam volna végezni akkor, szóval ez a segítség igazán figyelmes volt. Jól esett. Sokat mosolyogtam, könnyű volt kedves emberekre mosolyogni. 
  • Milyen volt számodra az alkotó folyamat?
  • Végig nagyon könnyed volt. Balázsban vakon megbízom és a társulat is könnyen megnyert. Szerintem odaadóan, nagy alázattal dolgoztok, egymásra kíváncsian. Nyitottan az impulzusokra. Figyeltek, és sokat kérdeztek. Olyan kivételes mikor egy színházi próbán mindenki „ready” – motivált és éhes a munkára. Sokat lehet tőletek tanulni. Engem igazán ez érdekelt a KB35-ből, hogy hogyan dolgoztok. Azóta megtapasztalhattam az erényeiteket közösségként is. Tele vagytok szeretettel, nagyon jó veletek. Az Engedetlenekre igazán büszke vagyok, nekem nagyon tetszik. Felelősnek, bátornak és valóban élő színháznak tartom. 
  • Mi is nagyon megszerettünk, ezért el is hívtunk nyáron Fonyódra, a színjátszó táborba. Hogy érezted magad?
  • Megtiszteltetésként tartom számon. Az izgalmas munka mellett, azt is reméltem a tábortól, hogy végre igazán lesz lehetőség barátkozni a társulat tagjaival. Na, ebben tévedtem, ugyanis azon a héten mindenki szétdolgozta magát. Ha túlozni akarnék, azt mondanám, alig láttam néhányótokat esténként. Én a legfiatalabb színjátszók alkotta csoportban dolgoztam asszisztensként, és hú de örülök, hogy így alakult. Fodor Éva vezette a csoportot, kivételes munkát végzett! Azt nem tudtam pontosan, hogy mi lesz az én feladatom és aggódtam előtte, hogy megfelelek-e. A hét végére azért megtaláltam a helyem. Azt hiszem, nagyon megszerettük egymást a gyerekekkel. Sokszor hiányoznak! Volt már azóta, hogy helyettesítettem egy próbán. És volt olyan is, hogy korábban utaztam le pár órával Inárcsra, hátha valamelyikükkel összetalálkozom. Bejött! Várom, hogy lássam őket jövőre! Ebből lehetne rendszer! 
  • Te is gyerekkorod óta színjátszol?
  • Ötödik osztályos koromtól érettségiig Waldorf iskolás voltam. A Waldorfnál jobb dolog diákkal aligha történhet véleményem szerint. Általános iskolában minden évben az osztályommal bemutattunk egy előadást. Egyébként is sokat szerepeltünk. Hónap ünnepek és évszak ünnepek kísértek végig egy-egy tanévet. Ezek közös, az iskola összes osztályát érintő ünnepségek – bevonultunk, ahányan voltunk, diákok, tanárok, sokszor a szüleink az Euritmia terembe vagy a tornaterembe, ahol elfértünk. Minden osztály készült valamivel: énekeltünk kórusban, mindenki furulyázott, aki tanult más hangszeren játszani, játszhatott azon is. De úgy rémlik, hogy nem csupán zenéltünk: zsonglőrködtünk, talán szavaltunk is, bár lehet, hogy rosszul emlékszem. Egymás nézői voltunk, végül is. Valamiért úgy rémlik, hogy ettől akkor mindenki boldog volt.  A rendszeres színjátszás iránti vágyam akkor foganhatott, amikor hetedikben a Szentivánéji Álmot csináltuk az iskola hátsó kertjében, egy fa alacsony ágai alatt, waldorfos selymeket lengetve. Én az egyik mesterembert bohóckodtam ízléstelenül és lelkesen.
  • Milyen meghatározó élményeid voltak, amik a színészet felé tereltek?
  • Tizenöt voltam, amikor elkezdtem színjátszani. Gödöllőre mentem gimnáziumba és pár osztálytársammal elkezdtünk járni a gödöllői művházba, a Club Színház diákszínjátszó csoportjába. Már előbb is akartam volna színjátszóra járni, csak nem néztem utána, hol lehet. Az egyik új osztálytársam Gödöllőn pedig már eleve járt, szóval köszi Kata. Nagyon szerettem! Nem Katát, a színjátszót. Másba voltam szerelmes, sajnos nem jött össze. A csoporttal öt éven át maradtunk együtt és aztán elváltunk. Nagyjából egyszerre érettségiztünk – akkortájt.
  • Szerintem a gimnáziumi éveim közepe fele találhattam ki, hogy én a Színművészetire szeretnék jelentkezni. Nem is nagyon gondolkoztam máson. Nagyon nem vettek fel, vagyis rögtön kirúgtak. Helyette egy barátom ajánlására a Keleti István Művészeti Iskolába (KIMI) jelentkeztem, ez egy OKJ-s színész II. képzés. Kijártam a három évet, színész oklevelet szereztem és tanultam bábozni is.
  • A Kolibri Színházban töltötte az osztályom a színházi gyakorlatot. Így utólag, ez nekem sokszor nehéz volt. Küzdöttem, hogy megfeleljek végig. Úgy éltem meg, hogy egy tömegként vagyunk kezelve mi, a stúdiós hallgatók, vagyis az osztályom. Azt hiszem ez a realitás, de lehetne ez máshogy! Az egyik előadás után az egyik színész megengedte magának a következő viccet: „Lejárónak (lejáró próbának) jó volt.” Alig túlzott, a figyelem és az energiaszint félelmetesen alacsony volt végig a színpadon. Lassú és fáradt nyár eleji – évad végi előadás ért véget éppen. Szégyenlem magam érte, mert – bár alig – én is a része voltam, mondjuk szerintem nem a felelőse. Annyiban maradnék, hogy egyre taszítóbb számomra ez a gépies, fásult „kőszínházi dara”, amit tapasztaltam. Össze vagyok zavarodva. A KIMI mellett egyébként minden évben jelentkeztem a Színművészetire, volt, hogy közel voltam, hogy bekerüljek. A kaposvári egyetemre felvettek színész hallgatónak, de oda meg nem mentem végül.
  • A KIMI-ben ismerkedtem meg Perényi Balázzsal, az Engedetlenek rendezőjével, aki színészmesterséget és színháztörténetet tanított az osztályomnak. Többször is volt szerencsém dolgozni vele azóta. Elhívott a Vörösmarty Mihály Gimnáziumba, hogy dolgozzak az akkori drámás osztályával. Mint asszisztens, majd színjátszó töltöttem ott két remek évet – dolgozni szerető, tehetséges fiatalok mellett. Részem lehetett egy végig inspiratív munkafolyamatban, éhesen, de türelmesen és kitartóan keresgélő csapattal. Menő volt. 
  • Milyen darabokban játszottál?
  • Egyszer csináltam viccből egy listát minden eddigi szerepemről, de még a Waldorf iskolásokat is bele írtam. Aztán végül is a mai napig frissítem, úgyhogy bekerült az Engedetlenek is. Az előadás címe mellé odaírom a szerep nevét és kábé ennyi. Hosszútávú célom egyébként az előadások rendezőivel kiegészíteni. Ha csak a szerepneveket olvasom, azon néha el tudok röhögni. Elmondok csak párat: Pál gazda, rocker csávó, Virtuális Timóteus, A FÉRFI, tetű, Kancsal Simon, a Játékmester segítője, Rút Kiskacsa, Frondoso… Na, vannak jók! Szóval, felírtam a Waldorf iskolásokat, a gödöllői színjátszós előadásokat. Aztán voltam egy évet a Katona József Színház egyik ifjúsági csoportjában. Volt a KIMI-ben sok-sok vizsgaelőadásom, két csöpp szerepem a Kolibri Színházban. Játszottam Vörösmarty-s diákokkal, tavaly februárban aztán megismerkedtem veletek, a KB35-tel.
  • Mi volt az a pont, amikor eldőlt benned, hogy nemcsak az Engedetlenekben szeretnél velünk játszani, hanem az új projektjeinkben is szívesen részt vennél?
  • Az Engedetlenek próbafolyamata győzött meg, hogy a részemről jönnék, ha lehetne. Mikor lementem a táborba, azért már reménykedtem, hogy ennek az is lehet a vége, hogy befogadtok. Egymás és a munka iránt elkötelezett, világos és általam nagyra becsült értékrendű alkotóközösségnek látom a KB35-öt. Hálás vagyok, hogy veletek próbálhatok hétről hétre! 
  • Nyár végén a társulat egy kisebb csoportja belekezdett egy színházi-nevelési projektbe, aminek keretében elkészült egy drámapedagógiai foglalkozás középiskolás diákok számára. Milyen volt részt venni benne?
  • Én nagyon megszerettem. A nyáron egymás lakásain hét napot próbáltunk rá egyhuzamban. Nyár óta pedig havonta kerítünk neki egy-két plusz próbanapot. Nagy szabadságban készítettük az előadást. Kötetlenek maradtak a szerepek. Gyorsan egymásra hangolódtunk és sok mindenre jutott idő: sokat beszélgettünk, asszociáltunk, jeleneteztünk, kézműveskedtünk is – kísérleteztünk. Szerintem mindannyian nagyon élveztük végig. Kilencen gondolkodtunk együtt és egyben volt a világ. Decemberben jutottunk el az előadással először egy gimnáziumba. Úgy tűnt, hogy valamit eltalálhattunk vele, szerintem végig érdekelte a diákokat, és értették, hogy mit akarunk mondani. 
  • Hogy látod a KB35-ös jövődet?
  • Sok munkát látok és barátságokat!

Az interjút készítette: Kiss Nóra